Kertem körül a léceket
fölfalták nagy fogú gledícsiák,
a táj elmosta telkemet,
tavon papírhajó kedvenc tanyám.
A héthatár is megszökött,
(a horizontot nyitva hagyta),
futnék én is, de rám csöpög
e délidő, akár a gyanta.
*
Van-e út, mely nem előre-jelölt.
Van-e titokhoz kulcs a nyelvem alatt
és fogaim közt szorítok-e Vízözön-utáni
ágat?
*
Mindent-nyitó-szirom volt fegyverem,
pajzsom kettéhasított mákgubó.
Most kigombolt sorsom meztelen,
szemem befagy, számon behull a hó,
és csönd van, moccanástalan, komoly.
Szívemben régen eltört iránytű forog:
előttem csókákat lobogtató torony,
mögöttem csattogó-fogú komondorok.
*
A napbarnított kölyökkor fehérre váltott,
beomlott délidők alatt, egész napok a délutánok,
s ki dolgaimból Krőzusként osztogattam ingyen-gerezdet,
koldusként lakom magamban és homlokom barlangfalára
fiktív csodákat festek.
*
Kibontom felhők sztaniolját,
hátha ott van a röpülés titka,
talán megtudom végre, miért
lettem két lábon járó kalitka.
*
Már leülnék az első küszöbre ,
kopognék az első ablakon.
Nem menedéket kérnék,
KI AZ ?
csupán ezt szeretném hallani,
bizonyságot arra, még létezem
mert így, két falu között,
indulás és érkezés
kioltja egymást.
*
Kapaszkodom cinegeröptébe,
hajnali fény-sztaniolba,
holdsugár titkos szálán kötelet mászok.
Őrült próbálkozások ezek,
de
el sem tudom képzelni, hogy egyszer
nem fogódzhatok cinegeröptébe,
ökörnyálba, hajnali fény-sztaniolba,
és holdsugár titkos szálán
sem mászhatok.
HatalmasBarátom, István! Néhány dologra emlékszem a Vándor Naplójából, mint a cápafogú gledícsia-sorra, a gyantaként csöpögő délidőre, de erre a “kigombolt sorsom”-ra valahogy nem. Nagy vers, aláaknázott tavaszi vers. Ölellek: HontalanBarátod
HatalmasHontalanBarátom!—valóban emlékezhettél részletekre, mert mostanság a különálló versek, valamilyen (eddig lappangó) kohézió hatására, elkezdtek közeledni és némi változtatás (csiszolás) után, apró ciklusokká rendeződnek—hagyom—Baráti üdv.istvánBarátod
Mennyi el-me(g)ragadó gondolat!
Kedves Ildikó! Nagy öröm számomra, hogy így gondolod—sokat jelent nekem!
“Őrült próbálkozások ezek,
de
el sem tudom képzelni, hogy egyszer
nem”
ÓÓÓÓRIÁSI
Tibor,Köszönöm!—őrült próbálkozások, de nélkülük (és társaik nélkül), a valóság sivársága elviselhetetlen volna…szerintem…
az a fénysztaniolos égbolt… elállt a lélegzetem, Istvándorom…
El/meg-ragadó:) és elsőre elmeragadó:)-nak olvastam, talán nem véletlenül:) Mert az is. Bolyongani lehet a sorok közt, vissza-visszatérve egy-egy gondolat-patakhoz. Lélekfürdető.