Tükrök terme

nem kíváncsiság nem hiúság
örökös kétely örök kapaszkodás
ó szegény az összes iszonyával
vereségtől csalástól makulától
visszajelzésért esedezve apró
fejbiccentésért homlokcsókért
halvány utalásért hogy rendben
de talán mégis inkább a hiúság

és akkor eltávoznak a tükrök
levetik magukról az embert
s az ember magasból leveti
magát elgurul mint a higany
annyira ijedt és határozatlan
a téglát is fényesre csiszolná
csak valaki mondja meg végre
hogy legyen vagy hogy volt

ó szegény a bizonytalansággal
szilánkok csikorgásával talpa
alatt ezüstrétegekkel ahogy lép
azok az üvegdarabok nem ő és
nem akiknek mutatkozott nem
is aminek látszott egyfajta padló
instabil az egyensúlyozáshoz
akár a hiúság akár a függés

Kategóriák: Vers.

8 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    instabil, de még mennyire…

    1. Kőhalmi Ildikó szerint:

      Hagyni is kell a fenébe. Köszönöm, Tibor!

  2. Pethes Mária szerint:

    “és akkor a tükrök levetik magukról az embert”…

    1. Kőhalmi Ildikó szerint:

      Egy darabig nehéz, de ez is egyfajta szabadságfok.

  3. Nemeti Vas Katalin szerint:

    Zseniális ez a versed is Kő! Gratulálok! 🙂

    1. Kőhalmi Ildikó szerint:

      Köszönöm!

  4. Kovács József Hontalan szerint:

    Hatalmas Szabadság KŐ, Donna Mintának diktálom ezeket a szavakat telefonban. Szeretném, ha tudnád, mindig értesülök tőle az új verseidről, és mindig nagy örömmel hallgatom, amint izgatottan felolvassa nekem. Ölellek, a Szabadság Hontalan Vándora!

    1. Kőhalmi Ildikó szerint:

      Köszönöm! Gyógyulj, gyógyulj, gyógyulj tiszta erőből!
      Kő(d)

Vélemény, hozzászólás?