Szabó László – Emlények

Emlékszem még – elől,
amint ha két furcsa nyúlvány lengenék,
fölémbe dől,
leül, alatta termetes fenék,

meg én: ízekre tördel;
nyöszörg, szintúgy az ágy
(miközben lenn a parkban szerte zöldell
a hárs, és valami régi, lágy

dallam, egy lenge, könnyű léptű lány
szoknyája leng a szélben – karcsú nád).
Be rég. Hogy elmúlt mindahány!
S lám vénülő tükrödből visszaint apád.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Nagyon szépen muzsikálnak az emlékeid… s olyan megható a befejezés.

    1. varnyuszabo szerint:

      Fájdalmas – az elején meglehetősen profán hangzású, (ön)ironikus – “zene”, a vége a szomorú jelen.
      Köszönöm, hogy olvastad és értékelted, Drága Mari!

  2. Bátai Tibor szerint:

    Bizony, meglehetősen kontrasztos…

    1. varnyuszabo szerint:

      Így igaz, Tibor! Az első sorok után nem is tudtam, hogyan keveredek majd ki ebből.

Vélemény, hozzászólás?