Szabó László – A Sörpincében Gyulán

Az étterem teraszán ültem jóllakottan,
a szökőkút épp nem szökellt,
s az éhezőkre nem gondoltam akkor ottan,
boldog és szabad.

A tér túlfeléről lágy, méla bluest
kántált a szél, s a tányéron
maradt, falatnyi húst
egy hajléktalan, s néhány darázs.

És míg a söröm kortyolván elmerengtem,
a pincér elhessentette mind,
Gyulán, a címsorban nevezett étteremben,
kétezertizenöt nyarán.
Szökőkút a Sörpincével

Kategóriák: Vers.

5 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Életszagú.

    (Érdekes az első két szakasz utolsó, “csonka” sorait a harmadik szakasz utolsó sorával kiegészítve adódó “mondat” /is/.)

    1. Szabó László Szabó László szerint:

      “Életszagú”, merthogy az első négy sort a pincértől kölcsön kért tollal egy blokkra írtam, ott helyben.

      Igazad van: furcsák a csonka sorok, de szükségtelennek éreztem teljessé tenni.

      Köszönöm, hogy olvastál, Tibor.

  2. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    kiváló hangulatvers, én is azt vallom, hogy nem kell mindent az olvasó ‘szájába rágni”… hadd forgassa meg elméje fogaskerekeit 🙂

    1. Szabó László Szabó László szerint:

      Drága Mária!

      Valóban “hangulatvers”, egy kicsit nosztalgikus, ezzel együtt talán “sikerült” némi keserű társadalomkritikát belelopnom.
      Köszönöm, hogy olvastad.

      1. Szabó László Szabó László szerint:

        Még annyit, hogy a versszakok utolsó soraiban “törik” a dallamosság, miáltal (talán) az idill is.

Vélemény, hozzászólás?