SALVADOR

Freud szuggerál
Szürreális álmokat locsog a lélek óceán
Vászonra fagynak a színek
Képpé dermed a hullám
Fel a horgonyt elhajózik a dívány
Rejtegetném de integetek
Mutogatom mégis a szamárfüleket

Születés előtt vagy a halál után
Teljesen egyremegy
Az ingaóra teng-leng de mutatója nincsen
Az öröklétben és az örök létben
Az idő egyaránt értelmezhetetlen
Hajunkba beragadt az elmúlás szúrós bogáncsa
Por és verejték olé-olé

Párzó gyilkoló ösztöneinknek kiszolgáltatottan
Élünk akár a torreádorok
Vérmámoros arénák porondján
Vörös lobogó rongyok körül kerengünk
Magunknak is rázzuk magunk
Népboldogítók fantaszták zsarnokok
Szélhámos eszméiben hiszünk bigottan

Lelkesülünk, megcsömörlünk kiábrándulunk
Istenítünk sárba tiprunk istenülünk sárba tipratunk
Bikáink küzdenek míg beledöglenek
Szarvuk között a hold lábuk közt üstökös
Fanszőrzetük loknikba ondolálva
Bitóra kötik kék heréiket
A méla ökrök ködöt szántanak

Néhány liter piros petróleumban
A szerkezet ketyeg a mellkasomban
Szorítják hosszú kalamárisindák
Széléhez ér a mézes élet
Lecsepeg
Gusztustalan amőbaként folynak el az órák
Napok hetek hónapok az évek

Spermája lepke lesz vagy hernyó
Sima márványlapon görög selyemcukor a szemgolyó
Új diszharmóniát rakosgat összetört a valóság
Gyűrött homorú tükröm kevert képecskéiből
Nádlábú elefántok búbánatbalettjét
Fejen csapott márnák szájszélein remegő utolsó tát
Rémülten morzézzák ég felé a fák

Hamvas barackvirágszín végtagok
Szakítják a négy égtáj felé
Fogmorzsoló előérzeteim iszonyatát
A szerelem a kéj oroszlán szájában hörög
Zümmög a kis darázs kifakadnak a gránátalmák
A távolságok négyzetével csökkenő vonzerő
Hiperbolái a mindenségben szerteszét feszülnek

Féltékenység önzés
Az én tigriseim meztelen Vénuszom álmai
Milyen nehéz és nagy lett a fejem látod
Anyám kitárt öledbe még egyszer hadd tegyem
Selymes sejtjeidbe szüld vissza minden sejtem
A flaszteren szivárványszíneket
Gennyeddz a gázolaj nagypénteken

Az utolsó metró elrobog a Montparnasse felé
Vér és verejték villanó vakuk olé- olé
A Koponyák hegyén megtört megtért lator
A gerincemhez görbítem kiérdemelt keresztem
Izsópszárral a szivacsot nyomjatok a számba
Nekem is egy kis borecettel
A fekete lyuk harsányan röhög

Szegény Bajazzo csergősipkás Rigoletto
Csak csomagolás a póz a máz a felszín
Vedli az éjt a fekete kígyó
Mind messzebb az állomás aprózódnak a fények
Hát bajszom hegyére tűzöm a sötétet

 

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Nagyon tömény vers, hangulatában, szürreális képeiben Dalit idézi 🙂 de még ízlelnem kell, érni hagyom kicsit magamban, aztán visszatérek, László… Szeretettel: Mari

    1. VALYON LÁSZLÓ szerint:

      Igen. Dali képek ihlették. Meg Dali mentalitása és utolsó visszahúzódó, bűnbánó időszaka.

Vélemény, hozzászólás?