És te Tó, ki a város legtitkosabb álmait ismered,
otthagysz bennünket a hanyatló kor lejtőjén, két
perc között megélt eleven pillanatban, közeledési
jelzőtáblák kopjafáinál, hogy a benzingőzt is túlélő
borostyán ostromolja testünket?
És te déli szél, aki számtalanszor belelapozol
a szerelem és a repülés utáni vágyunkba, húsvét
harsogó zöld fűravatalára, az ünnep fehér fejkendős
fellegei alá helyezed dalainkat, hogy a semmi dob-
szólója elnyomja a fény füttyszavát?
És te öröm kapuja, ki annyiszor orrunkra csapódsz,
amikor ereinket hajókötéllé duzzasztja a gondolat,
magán- és mássalhangzók szent szövetségében kiírjuk
magunkat a mélység bozótosából, kitárod két szárnyad,
hogy utolsó énekünket elorozd?
Percek pillérei, órák oszlopcsarnokai között, az éjszaka
állóvizében veszteglő hajólelkünket ki segíti a végtelen
emlékezet óceánjára? Ki küldi fogadásunkra a mosoly
kalauzhalait? Fennhangon álmodott emberi álmainkért
ki kacsázik fekete kaviccsal a nyugalom öblében?
Nagyot ütött már tegnap, hallva is — ám én (bevallom) vizuális típus vagyok.
Úgyhogy most ideírok egy NAGY-NAGY LÁJKOT. 🙂
Köszönöm, Tibor! főként azt, hogy élőben is hallgattad… 🙂
…az éjszaka állóvizében veszteglő hajólelkünket ki segíti a végtelen emlékezet óceánjára? Ki küldi fogadásunkra a mosoly kalauzhalait? Fennhangon álmodott emberi álmainkért ki kacsázik fekete kaviccsal a nyugalom öblében?
Köszönöm, Péterem, hogy rád találhattak gondolataim. Rogyásig: Marcsi
Kedves Mária! Az “elorzott utolsó énekünk” után, sorakoznak az utolsó utáni utolsók … ennek ez a rendje még akkor is ha “kacsáznak a fekete kavicsok a nyugalom öblében”
Magam is így hiszem, Vincze 🙂 különben hogy is lehetne bírni erővel? 🙂
KedvesMarim!—NAGY VERS, (de melyiked nem az?)—(én is hallottam)
Ölellek,
istvándorod
Drága Istvándorom, szívemből köszönöm kitüntető figyelmedet, jelzős válaszodat, ölellek szeretettel: KedvesMarid
Egyet értek Istvánnal! Melyik nem az?
Kedves Vincze, azokat nem publikálom 😀 nem telik mindennap űrhajóra 😀 szeretettel: Mari
“Fennhangon álmodott emberi álmainkért
ki kacsázik fekete kaviccsal a nyugalom öblében?” Meghatóan szép gondolatok, különleges képek sora ez a versed is, Marim. Öröm és élmény. Köszönöm.
Drága Valikám, köszönettel én tartozom, mert ahogy József Attila is mondja: “A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget.” ölellek <3