Prózoló

Jobban érzed, ha sorba fájlalod, ahogy a nap süt,
ahogy a fény ragyog, ahogy kitársz, vagy
becsuksz csöndesen, ajtót, kaput,
elárvult ablakot, és nézed-hallod,
hogy a szentmisét, mi neked sok, Istennek
semmiség, miként darálják, őrlik a papok,
a világ amúgy dallal van teli, mint asztal-áldással
a reggeli, s csak nézed, mint a virág a Napot,
míg fölissza róla a harmatot, a nagy rend
mégis olyan védtelen, mint múlt időbe
gyűrve a jelen, szétomlik-bomlik oly zavartalan,
mint nagy egész, aminek híja van, pont úgy, ahogy ziháló
életed, ha abbahagyja a lélegzetet.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    Omlik–bomlik, de — ez is (itt is) a miénk.

    “amúgy dallal van teli” ez a VERSed is, belsővé áttördelt rímekkel is, Barátom. 🙂

  2. Vajdics Anikó szerint:

    “a nagy rend
    mégis olyan védtelen”

Vélemény, hozzászólás?