Öreg zsoltár

Ha semmi nem rakódik közbe,
még belebotlasz az örömbe,
nem te változol épre, szebbre,
a világ nő meg kétszeresre.

A vasárnapok el-eltűnnek,
a hétköznapokból lesz ünnep,
nem lassúdozik lélegzésed,
csak rád tekerednek az évek.

Elbíbelődsz a szerelemmel,
s úgy ringatózol, mint a tenger,
hogy hullámaid összeöltsed,
mint hosszú csöndjüket a bölcsek.

Kihalt belőled a gonoszság,
nem te szabod a mise hosszát,
s bár összes fájó csontod gátol,
kilábalódsz a cammogásból,

és eldobogod, míg a Nap kel,
hogy benned sóhajt föl a reggel,
hogy összes nyűgöd, bajod téved,
mert holtig gyönyörű az élet.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Az én szívemben is tovább dobog záró versszakod, Mitykám:

    “és eldobogod, míg a Nap kel,
    hogy benned sóhajt föl a reggel,
    hogy összes nyűgöd, bajod téved,
    mert holtig gyönyörű az élet.”

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “holtig gyönyörű”

    Gyönyörűen dobogtad el, Barátom…

Vélemény, hozzászólás?