a nyugalom vidékét kívántad
magadnak most megkaptad bár minden
kívánságod így teljesülne
a város áthatolhatatlan
fala állandóan növekszik rajta
tábla a neveddel és azokéval
akiknek semmi keresnivalója
nincs a kapun belül

szökőkút prüszköl az álmatag téren
tekintetedből kiszűrődik a valóság
felemészti a vakítóan fehér felhőlepedőbe
göngyölt kifertőtlenített reményt
rebeca vagy egy új macondo
díszletében föld helyett kihalt
utcák fájdalmát falod

csendvidéket kívántál magadnak
most megkaptad az észak-nyugati
szélcsatorna lúgos esőkkel mossa
ki a táj szeméből a város álmait

kétségek fagyos szárnyán viharok
tobzódnak felhőhad vonul a remény-
telenség egén kavargó köd hozza
a halál émelyítően édeskés illatát

lelked rózsabokor titkokkal telített
harmatban fürdesz a Tó felől érkező
szél vízszagú ujjával simogat
esténként szemhéjad alá vackolják
magukat a holtfáradt madarak

az idő fehér fodros folyója árad
lezárt nyaralókban rekedt nyarak
zaját sodorja rothadó iszapszag
szállong és rövid ideig tartó extázis
a lidércek dervistáncából

csettintésed csendet szikrázik ujjadon
nem történik semmi de érzed a szerelem
él az egyszer nyíló virág illatát árasztja
valahonnan de a vággyal nem lehet beszélni
mindig a távollévő testet csábítgatja

magadra öltöd a topis csendgúnyát
vidékre elmegy kabát alá egyik tekintetből
a másikba zuhansz és a hajóhangárba
vontatott vitorlásoknak prédikálsz
zsákutcákban bolyongsz folyton keresel
valakit aki felidézi az elveszett
boldogság hangját és akivel kitalálhatsz
egy új álmot magatoknak ezt játssza
oda-vissza a szél által tisztára sepert
üres ég multimozija