naplórészletek 4.

jogom van a nevetéshez a síráshoz
minden ember megérti szükségtelen
bármilyen idegen nyelv ismerete
a könnyektől átitatott térben vakmerőn
felszólítom az orvlövész-hétfőt húzza meg
a ravaszt mielőtt világom történelmében
egyetlen elmaszatolt vonás leszek

nincs mitől félnem a leírt szavak megmaradnak
és a kockás füzet amit bal zsebemben hordok
a szívem fölött megvéd a célzott golyótól
majd kisimogatom a meggyűrődött lapokat
és a pozitív érzelmi feszültség fegyverzetében
felolvasom a verset a kővé fagyott rigónak

*

az idő maszkját viselik a fák
rekedten recsegnek a türelemről
egy hónap múlva betöltöm hatvan-
harmadik életévemet bőven elég
bizonyíték az elmúlásra amikor
véletlenül összetalálkozom
magammal a tükör előtt

*

ma nagyon hideg az éjszaka
jégvirágfüggönyt horgol a fagy
az ablakokra így köszönti
a télen születetteket

újratervezés mondja bennem egy
pléh-hang agyam tekervényei között
számos fölösleges dolog kóricál
szellemi központom irányítását
összezavarja

semmit sem érdemlek
ezért nem is kérek semmit
mégis mondd meg Uram hova
álljak hogy észrevegyél

*

a felkelő nap bevilágítja mozdulataim
szertartását fagykék a levegő a fényképeken
amiket a kert csonttá fagyott virágairól
készítek egy álomba szeretnék visszatérni
ahol szomjam oltani téged iszlak verseim
a te hangodon szólalnak bennem létezel
nem tudom élőn vagy holtan képtelen
vagyok világra hozni téged bivalyerősnek

esténként fölveszem ujjait bénán lógató
pizsamád mintha bőrödet hagyom hogy
a hétköznapok kituszkoljanak az élet súlyos
színházi függönye elé köszöntsem a mélyen
tisztelt publikumot hogy lehetek ilyen
körülmények között a királynőd akinek
mosolya minden homályos zugot
bevilágít a szívedben

*

amikor lefekszem mellém bújik
magányos álmom vacog átölelem
úgy melengetem a várlak én című
dalt énekli tercelek neki
tökéletes performansz

*

fény és árnyék határán egyensúlyozom
rendkívül megerőltető a mérlegállás
karjaimat haiku-havazás alá tartom
tenyeremen elolvad a tizenhét szótag

*

áldom ezt a kék tollat
mintha egy paradicsommadár
hullatta volna ide olyan
szenvedés nélkül ahogyan
levél válik el az ágtól
a derengő fényben látom
inkább zöld de végül is
mindegy a színe az Édenre
emlékeztet ez boldoggá tesz
vajon a madár számon tartja
tollait és tényleg fájdalommentesen
hozta értem ezt az áldozatot

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “megvéd a célzott golyótól”

    Golyóálló minden sorod, drága Mari…

Vélemény, hozzászólás?