dicsértessél te aki velem vagy erőmben
gyöngeségeimben az életidegenségben
az elhagyatottság órájában amikor
sóhajom kevés hogy feldagassza hitem
vitorláját az elinduláshoz magam ellen
vallom meg hűtlenségemet

legyél velem kötőfékükről elszabaduló
álmaimban az együttérzés romlásában
ne álljak árván az ismeretlenségbe
hátráló város kapui előtt ragyogj
aranyba öntött esték időtlenségében
magam ellen vallom meg hitetlenségem

bordáim között nyitott seb vagy amibe
napra nap gyanakvók dugják ujjukat
te aki mindent tudsz és mégis néma
jelekkel üzensz te aki mindenben
megmutatkozol mégsem látlak
magam ellen vallom meg hibáimat

lemosom magamról minden emberi
megnyilvánulásomat hajnalok csalárd
ígéretét a vágy lázrózsáit az elfojtás
allergiás kiütéseit lemosom magamról
egyszervolt szerelmek éjszakáit hogy
tisztán állhassak eléd

simítsd el a Tó hullámredőit tükörvízen
vigyél át a valóság túlpartjára szabadítsd
meg homlokomat a csalódások árnyékától
hogy senkinek rosszért rosszal ne fizessek
mielőtt a szabad égen egy rétisas
szerelmetes rikoltása leszek