Járkál némán egy éji kertben

Csillagfény olvad, só a sebben. Magára
hagyatva a kemény, botrányhős, nagyhangú
legény. Lakolni kész, megérdemelten.

______________________________________A bizonyosság ha nem enyém, ellenállni
______________________________________is értelmetlen; nézem csak kényszeredetten,
______________________________________amint sorsom megindul felém.

Trágár őrök kezére adva, hóhérolt
szárnyai helyén csonkokat cipel a szegény,
elbukott angyal, fejlehajtva.

______________________________________Címerként zászlaimra varrva imádkozik,
______________________________________hogy elnézzétek: hasonlítani remélek
______________________________________érvényesnek szánt önmagamra.

8 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Gyönyörű! Forma és tartalom izgalmas, minden érzéstelenítés nélkül boncolod magad… A leütés visszhangzó!

    “hasonlítani remélek
    érvényesnek szánt önmagamra”

    (csak az a va-ve-vá-vézás, amivel nem tudok kibékülni… kettő mindenképpen elkerülhető lenne… persze tudom, létezik ez a fajta igeidő, de Mestereim azt tanították velem, hogy nem igazán költői.)

  2. Bátai Tibor szerint:

    Köszönöm soraidat, drága Mari!

  3. Vajdics Anikó szerint:

    Szíven ütött az első versszak.
    Az elállíthatatlan vérzést sóval lehet csillapítani. Nemrég tudtam meg.

  4. Bátai Tibor szerint:

    Kedves Anikó, köszönöm látogatásodat és jelzésedet. Örülök, hogy megérintett.

  5. Tamási Orosz János szerint:

    tértivevérvényes.
    vajon átveszik-e…?
    üdv, barátom.

    1. Bátai Tibor szerint:

      Köszönöm soraidat, Barátom; átvették, több mint tíz évvel ezelőtt. 🙂

  6. “hogy elnézzétek: hasonlítani remélek
    érvényesnek szánt önmagamra.”
    Gratula, Barátom!

  7. Bátai Tibor szerint:

    Köszönlek, Barátom!

Vélemény, hozzászólás?