Kiköltöztél imáim közül. Tétlenül
néztem, ahogy minden törvényemnek
ellentmondva, makacsul cipeled
elvesztegetett éveim, az egyszervolt
szerelem megkérgesedett harmóniáit,
becéző szavaink megsavanyodott mustját,
és néhány dalt, amit soha többé
nem engedhetünk szabadon.
Eldobálhattad volna mind.
De szükséged volt rájuk, hogy ne üres
kézzel térj be tévedéseim panoptikumába,
ahol rád csukódott a vastag tölgykapu.
Nem én, a csend fogadott magába,
amire mindig is vágytál.
4 hozzászólás
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez gyönyörű 🙂
Örülök, hogy elhoztad a TÓba, Nórink… köszönöm, hogy itt ringathatják a hullámok.
Ölellek: Marid
Minden szó a helyén van benne.
Jó, hogy itt van. Hogy van.