Mióta? Régen. Hét-nyolc évesen
találtam magamban. Párosrímesen
bolyongott. Kimentettem és
azóta másképp működik a létezés.
Általában a gyermekkor. Igen.
Néha kerengés a semmiben,
máskor útravaló. Néha
a jelen. Az épp most tartaléka.
Úgy hittem érkezem, de csak jöttem.
A tornyok többsége mögöttem.
Merre még? Már közel a távol,
s a maradék út megépül magától.
Most is ugyanúgy eltalált, mint amikor először olvastam.
Csodás a leütés… szívbemarkoló, s az előtte lévő sorok is, drágaIstvándorom… ölellek: KedvesMarid