Megvárjam, amíg elmegy az anyám,
és elfájdul, mint falevél a fán,
vagy ő várja meg, amíg én megyek,
jaj, ki lesz, aki türelmetlenebb?
Ő elfáradt. Én még csak fáradok,
már nem is hallja, amit dadogok,
nála az évek száma egyre nő,
míg engem torkon szorít az idő.
Azon tűnődöm, vajon mit tegyek,
hogy ne tapossák össze a hegyek,
hogy hűsítse a Himalája hó,
vagy fössem kékebbre a kék eget,
és értse meg a a papírrengeteg,
hogy ceruzámból kifogyott a szó.
Torokszorító idő, torokszorító sorok (itt is), Barátom…
Nagyon mély, emberi érzések, gondolatok kedves Mityka. örülök, hogy itt is olvashattalak…)))