FENNLAKÓ ANGYAL – B. KISS TAMÁS EMLÉKÉRE

„Mindig úgy képzeltem, hogy a Paradicsom
valamiféle könyvtár lesz” – írja J. L. Borges
az Ajándok versében; így képzelem én is,
amióta te Odafenn vagy, mert feljutottál
biztosan, tudom, bár, ahogyan a Posztumusz*
című versedben írod, lehet, hogy a Pokolban
több írót találnál; feljuthattál mégis, úgy képzelem,
hogy ott ülsz fenn az angyalok között a hatalmas
égi könyvtárszobában, posztumusz könyveket
dedikálsz, vagy az Örökélet és Irodalmat olvasod
árgus szemekkel, mikor találsz a lapjain valami
kiigazítani valót, mert bizony, könnyen lehet,
hogy a mennyei írók és költők sem különbek
a földieknél, szóljanak bár az angyalok nyelvén,
a helyesírás szabályaira és egyéb apró részletekre
biztosan nem képesek úgy odafigyelni, ahogyan
te szoktál; azt hihetik, elég az Egésszel törődni,
az Égből is csak a teljes(s)Ég érdekli őket,
a töredék egeket nagyvonalúan elhanyagolják;
hiába írja Petri György a Mosoly című versében
(amihez te 1986-ban Bennlakó angyal**címmel költői
parafrázist írtál), hogy „az angyal a részletekben lakik”,
a részletekben az ördög lakik, így tartja a mondás,
bár ki tudja, lehet, hogy az ördög nem létezik,
ahogyan talán Pokol sincs, különben is, amióta
te Odafenn vagy, nem izgulok, tudom, hogy a Rész-
Egekre is ügyel egy Létszámon felüli angyal***.

2016. szeptember 09.

Jegyzetek:

* B. Kiss Tamás: Posztumusz

Ha a mennybe jutnék,
sok posztumusz könyvet
dedikáltathatnék.
Bár ki tudja,
lehet, hogy a pokolban
több írót találok majd.

Csepel, 2014. április 4.

** B. Kiss Tamás: Bennlakó angyal – Petri Györgynek

Hallucinálsz részletekben lakozó angyalt.
Hallucinálsz részletekben lakozó angyalt.
Aljasulás, ajzás, bomlás, szérum,
külső, belső ellen csonkol, némít, vakít.
Minden sejted sorvad, elad, felad.

A hirtelen fény. A visszapergő élet.
A szellem. A végső felismerés. A hit.
Már csak a legbensőbb észlelés.
Az angyal legbenned lakozik.

2000. január 23.

***A Létszámon felüli angyal című antológiában jelent meg B. Kiss Tamásnak nyolc verse 2003-ban.

B. Kiss Tamás a Rátkai Klubban 2015. december 9-én, Pethes Mária kötetbemutató estjén

B. Kiss Tamás a Rátkai Klubban 2015. december 9-én Pethes Mária kötetbemutató estjén

Kategóriák: Vers.

3 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    Örülök, hogy feltetted, Anikó.

  2. Kovács József Hontalan szerint:

    Valamikor régen az F-Lapok szerkesztőségében találkoztam Tamással. Megrendülten olvasom, hogy elhunyt. Nyugodjék békében.

Vélemény, hozzászólás?