innen nem lehet csak úgy kiszökdösni
elillanni a vakhomályba pedig kijáratok
mindenfelé vannak döngő kétszárnyú
vasajtók rézkilincsek kinyitnám ˗ vége

a küszöbön túl nem a szabadulás vize
hömpölyög csak a sík fölött őrjöngő
hőség a csábítás gyilkos visszaverődése
fata morgana csapda szemfényvesztés

lássuk mi mire elég melyikünk élő melyik
a holt egy orkán erejével támadó rögeszme
bűvöletében utakat fürdetek aztán magam
fürdöm az útban ˗ szimultán feloldozás

később csak fekszem mozdulatlan lecsüngő
karral kezem legmélyebb emlékeivel álmodom
fekete-fehérben nem zavarnak össze a színek
se a szemközti lépcsősor variálatlan fényei

időt nyerek a cenzor nélkülem is dolgozik
veszélytelen képeket vetít tánclépések a falon
együgyű vagyok és vágytalan olyankor nem
kívánkozom a megengedett területen túlra

lebegek ostoba elfogadhatatlan válaszokban
üresen és semmilyen kérdésről nem tudok
nem tudom hová mehetnék idebent elbont a
vihar ne halj meg mielőtt véget ér mondom