a híd

                évtizedekig némán lépdelt
                a többszörös kudarc felé
                önkénye
                a maga oldalán képzelte
                hús-vér valóságában az asszonyt
                hozzászokott a helyzethez
                és amikor eltűnt
                és már hatalmába kerítette volna a
                kétségbeesés
                megpillantotta a híd közepén
                elhitette magával
                hogy mindig is ott állt
                és ott is fog állni az idők végezetéig
                ott
                ahol eddig nyoma sem volt hídnak
                ott
                a Pont des Arts szakasztott másán

 

2 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Ível a versed, mint a párizsi 9-ről 7-re csökkentett ívű gyalogos-híd… remélem, elkötelezettségetek jeléül tettetek lakatot a korlátjára és a Seine-folyóba dobtátok a kulcsát?! persze az is lehet, hogy nem is jártatok ott, de annyira valóságosan írsz róla, hogy érezni lehet a művészek, a sétálók zsongását, Párizs hangulatát. ölellek

  2. Bátai Tibor szerint:

    Örülök, hogy így érzed, drága Mari, köszönöm soraidat!

Vélemény, hozzászólás?