A csend íze – Lucian Blagáért

Jelenidőben mesélni rólad, az ölelésről, hogy
Isten ne érezze magát olyan árvának bennem.
Elmondani, hogyan fekszel szerelmed ölében
az égről alácsorgó, olvadt fényben, hallgatod
a fülledt messzeségből egy templom harang-
bongását. A szeretett nő árnyékába dőlsz, haja
dédelgetőn körbefonja arcod, csókja mézében
a csend ízét ízleled. Egymást karoljátok a parton
és lelketek így, összeforrva a végtelen ösvényén
marad. De rendületlenül hiszitek, mindig jönnek,
akik vérükben lobogó szenvedéllyel tovább folytatják
a kettészakadt mesét. Most ötvennégy szökevény
május után lelked bennem dalol, és emlékedben
szabadon lélegzik Isten.

Kategóriák: Vers.

7 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    És már Isten sem (olyan) árva, drága Mari…

    1. Pethes Mária szerint:

      Akkor máris megérte megírni ezt a verset, Tiborom 🙂 köszönlek!

      1. Kelebi Kiss Istvan szerint:

        Megérte bizony! KedvesMarim, a Te verseidben MINDIG szabadon lélegzik az Isten!

        1. Pethes Mária szerint:

          DrágaIstvándorom, köszönöm szívbéli szavaidat, ugye tudod, milyen fontosak nekem?! Ölellek: KedvesMarid

  2. Lucian Blaga

    Nem zúzom szét a világ pártájának csodáját

    Nem zúzom szét a világ pártájának csodáját
    és nem ölök
    eszemmel titkokat, mikkel találkozom
    az utamon
    virágokban, szemekben, ajkakban vagy sírokban.
    mások Fénye
    megfojtja a rejtett áthatolhatatlan varázsát
    sötét mélységekben,
    de én,
    én a világosságommal növelem a fény rejtélyét-
    és amint a hold fehér sugaraival
    nem csökkenti, hanem remegve
    még inkább növeli az éjszaka rejtélyt,
    én is úgy gazdagítom a sötét láthatárt
    nagy szent misztériumú virágokkal
    és minden, ami érthetetlen
    még érthetetlenebbé válik
    szemeim alatt
    mert én szeretem
    a virágokat a szemeket az ajkakat és sírokat is.

      1. Elszúrtam a címét…
        Helyesen:
        Nem zúzom szét a világ csodapártáját…

Vélemény, hozzászólás?