felvenni az alkalmazkodás ritmusát, megérni benne mint
zamatát rejtő gyümölcs, szétolvadni valaki szájában. egy
galambszárny árnyéka a szív fölött. az áttörhetetlen látszat
összemos minden határt éjjel és nappal között.
mínuszba süllyedő remény-higanyszál. a virradat súlytalan-
ságában tapogatózó fény. idegesen szimatoló huzat.
csalóka alakzatok. a tétek tétje balra vagy jobbra. íztelen
és anyagtalan. krétarajzvilág. elmossák nagy esők.
eltűnünk, s velünk a versek sortüze, a vándorlás vas íze,
a határtalanságba vetett hit, pünkösdirózsák parfümfelhője,
a közönnyel feldúlt légkör, a megközelíthetetlen messzeségek,
a mindig máshová, a bizalom erőtere, a többesszám első
személy, a sírás világnyelve, a szénmonoxiddá sűrűsödő
magány, rejtekhelyek, ahova a szerelmet csempésztük.
marad a belélegezhető halálos adag ólom, a félelem
folyékony hidrogénje, a tétovázás sárgaláza, a titkos
kertekben ásóval kifordított kisállatok csontváza,
emlékek elnyűhetetlen műanyaghálója, dátumnélküliség,
halott fecskék farkával elmetszett káprázat, valahonnan
gránátalmafolt. akár a vér. őrület és némaság egyvelege,
a megszokás kényelme, az elhidegülés egyhangúsága,
a fölöslegesség kényszeres mozdulatai, az árvaság kezelhetetlen
szövődményei, szeretetrezisztencia, kiszámíthatatlan
lélektömegindex, civilizálódó betegségek, a viselkedés
barbarizmusa. a hanyatlás monotonitása, a kínból kínba
költözés keserűsége, a tét léte. radioaktív elemek vegyjele,
és mindaz, ami alattomosan fejlődik a sejtekben.
rozsdás radarberendezések. a semmi visszhangja.
Marad.
A hanyatlás monotonitása.
Kemény szöveg.
Elképzelésem sincs, honnan vetődtek szívemből partra ezek a verssorok… köszönöm, hogy figyelemmel voltál gondolataimra.
Hirtelen ez jutott eszembe:
“De virrasztván a számkivettetésben,
mert nem alhatom akkor éjszaka,
hányódom én, mint ezer levelével,
és szólok én, mint éjidőn a fa:
Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
És tudjátok nevét az árvaságnak?
És tudjátok, miféle fájdalom
tapossa itt az örökös sötétet
hasadt patákon, hártyás lábakon?
Az éjszakát, a hideget, a gödröt,
a rézsut forduló fegyencfejet,
ismeritek a dermedt vályukat,
a mélyvilági kínt ismeritek? “
Jaj, Mitykám… még a szavam is elakad ettől az eszedbe jutástól. az Ő szavaival felelek:
“Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.
Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.”
Ölellek: Madárlány
nem bírom ki, ide hozom: https://www.youtube.com/watch?v=G37SFCQ30a0
Micsoda hatás… Istenem, de mély… a képeid mindent beborítanak… s azt hiszem ebben a versben, akárcsak a hozzászólásokban ideidézett társában napokig, vagy inkább hetekig bolyongani lehet… Ölellek és mp. Vacskád
Megtiszteltetés volt számomra, hogy Mitykának Pilinszky jutott erről a versemről eszébe, drága Vacskám… olyannyira, hogy szinte szavamat szegte vele. Az Ő versében valóban hetekig lehet időzni, én akárhányszor olvasom, mindig felfedezek benne egy újabb sort… persze, eszembe sem jutott, miközben ezt a verset írtam, s látható is, hogy nem
de ilyesmire gondolhatott József Attila, amikor azt mondta, hogy versnek kell írassék, nehogy “meggörbüljön a világ tengelye”… összeérnek a gondolatok, hiszen én is arra törekszem, mint nagy Költő Elődeink, a humanizmus, az értékek megőrzése, megbecsülése vezet engem is… még akkor is, ha a lábnyomuk nem kicsit nagy rám 
ölellek: Maradad
Mindig csodáltam azt az alázatot, amivel a művészet, a költészet, a nagy elődök iránt viseltetsz! Tanítani kellene, már ha lehetne… De azt hiszem már az is elképesztően sokat ad a világnak, hogy vagy, hogy ilyen vagy, s hogy magadat, az érzéseidet, a gondolataidat így tudod átadni. Azt bizton, saját tapasztalatomra támaszkodva – is – állíthatom, hogy aki soraidban időzik gazdagodik, persze, ha értő szemmel, érző lélekkel barangol
Elfogult vagy velem, Vacskám
de azért szívből köszönöm minden szavad. Ölellek és ömp4444444444madarad
Itt is elmondom, az utóbbi idők legjobb verse ez!
akkor ezek szerint jót tesz nekem a buszozás
köszönöm, KŐm
A jó hosszú buszozás…
nagyon-(n)agyon tetszik. “krétarajzvilág. elmossák nagy esők.”
ölellek:
énisénis
Köszönöm, hogy szenteltél időt gondolataimra… zuhatagszerűen jöttek/jönnek… valami furcsa dimenzióba kerültem… mintha kívülről látnám ezt a krétarajzvilágot. ölellek
énisénis