zászló vagy belépőjegy – Péli Tamásért

most élsz igazán mióta halott vagy
mert megszabadultál az évszakok
könyörtelen özönvizeitől
amik elmosták a város vége táblát
ki tudja a legendás ararát hegy
marad fenn tovább vagy a nevét viselő konyak
szeretted miután ittál belőle az asztalhoz
koppantottad a poharat és az örményekért
imádkoztál ők is nagyon megbünhődték
már a múltat s jövendőt
mondtad

most élsz igazán mióta nem vagy
a szokások rabja és nem vársz el semmit
senkitől rád zárta az idő a számítógéppel vezérelt
hamvasztó hétszázötven fokos hőjét
feltartóztató bejáratát felültél a tűzben
mint emberisten az izzó vastrónra
borostyán színű szemedből erdők törött lábú
őzei ugrottak elő lekapcsoltad a napot
hogy a szántóföld varratai elrejtsék
a menekülő vadak nyomát

most élsz igazán magadban
amióta az elhagyott gyerekek és asszonyok
könnycsatornái kiszáradtak és alig akadnak
akik számon tartják évfordulóidat
ki-bejárkálnak életed csapóajtaján
zászló vagy belépőjegy
mikor mire kellesz az embereknek
léptük döng fejed felett levitézlett hadsereg
fogalmuk sincs róla mióta dörömbölsz
és melyik temető negyvenkettes parcellájában
a föld alatt

Kategóriák: Vers.

8 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Drága Mari erre csak egy férfiatlan hangulatjel fészbúkos kódjával tudok regálni: <3

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm, Tibor, most nagyon jól esik 🙂

  2. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    Szívemig, lelkemig… “most élsz igazán mióta halott vagy
    mert megszabadultál az évszakok
    könyörtelen özönvizeitől”
    Verseddel Seneca sorait idézted nekem, Drága Mari, aki a Vigasztalásokban így szólítja meg a fiát gyászolót:
    “Miközben fiad ragyogó erényeiről elmélkedel, öledben szinte újra ringatod ! Most jobban a tiéd lehet, mint bármikor, most nincs semmi már, ami tőled elvonja őt, már soha többé nem okoz neked rettegést, bánatot….Fiadnak legfeljebb az arcvonásai pusztulnak el, ő maga halhatatlan, s élete most valóban tökéletes, mert levetette idegen nyűgeit, s igaz énjére végre most rátalált.”
    *
    Talán azóta megtanultam én is együtt lenni Zolival másként, mint itt a földi, anyagi létben … Azt hiszem, fájóan is csodálatos találkozások ezek, bár eljutni ide egy eltávozott szerettünkkel kapcsolatban… – mondhatatlanul fájó és hosszú út.
    Aztán vannak a vissza-visszazuhanások… – és újra felállunk, mindig, mindenből… Gyönyörű… – gyönyörű vers!

  3. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Drága Valikám, nagy példaképem vagy Te, aki művészi szintre fejlesztetted a fájdalmat, az elfogadhatatlannal való együtt élést. Hidd el, amikor egy-egy versed alatt egy szív-jelre futja erőmből, az azért van, mert képtelen vagyok megszólalni. Igen, a fájóan is csodálatos találkozások, ahogyan mondod… és a vissza-visszazuhanások, amikből mindig feltámadunk, mert nem tudom, miből, de erőt merítünk. Talán éppen azokból a fájóan csodálatos találkozásokból. ölellek, nagy szeretettel: Marid

  4. Avatar Kardos M Zsote szerint:

    Megismételhetetlen érzések, megismételhetetlen szavakban…
    Fájdalom a szerelem, szeretet csodáiba öltöztetve.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Zsötém, tudom, neked sem ismeretlen ez az érzés… 🙁 időnként nem tudom, miért, föltörnek ezek a már elcsitultnak hitt/érzett fájdalmak…

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      testbe és lélekbe zárt… köszönöm, Mitykám.

Vélemény, hozzászólás?