Nem a halálod bánt. Az életet
nem értem. A meleget, ami pár
napja még a tenyeredből áradt.
Törékeny erődet. Hogyan juttatta
a testedet az ágyig, ahonnan már
csak úgy lehetett átemelni a semmibe,
mint egy homokkal kitömött bábot.
Apró lábnyomod volt. Ettél. Ittál.
Dolgoztál. Szerettél. Virágoztál,
mint esőben a sivatag. Miért?
Nem a hervadás bánt. A virágzást
nem értem. Átverés volt az egész?
Ma lefuttattam a valóságon a jól
bevált tesztet: éjjel éjjel van, nappal
nappal van, ha magamba csípek,
nem fáj. Álmodom? Te aludtál el,
nem én. Éjjel volt. Most hajnalodik.
Valahol zene szól. Recseg, mint egy
eltekert rádió. Még előttem az arcod.
Makacsul lehunyt szemed. S míg azt
hiszem, hogy feletted virrasztok,
te már ruhákat teregetsz az égen.

2015. április 22.

(A kép forrása: http://lapidaspersonalizadas.com/category/cinco-sentidos/poesia/)

Ropa tendida – Cloti Navarro és Paco Pardo alkotása