Valahol Magyarországon

Amikor a fák kifosztását elunták csőcselék
szelek, tűzcsóvát hajítanak elrettentésül az
ablakokra. Az élettér befagy, kitárja dörgő
kapuját az éjszaka. Csipkézett porcelán az ég,
nyöszörög rajta a Göncöl, mint halottas szekér
kereke. Aurora Borealisz a kandeláberekben.
Havak gőze fölött inhalál a fény.

Itt nem fontos semmi.
Portósan keringsz, mint küldeményeid.
Követhetetlen. Valahol Magyarországon
idegen postaládában vacogó szavak.
Fasorboltívvel áthidalt távolságokat
jár be a levélkihordó, tévesen bedobott
újsághírek ólomból öntött szárnyain
újrafogalmazott történelem zörög.

Visszavont rendben éltünk.
Apámnak az elvet jelentette,
nekem a jutalmat, mert érte
jászolkezei közé vette arcomat
Anyám. Neki, míg élt, csillag
maradt fenyőfánk csúcsán.

Megbízhatóan távolodunk. Csupán
a havon csikorogó, átkeresztelt
Három Királyok érkeznek
kisdedreményt köszönteni rendezett sorban,
József Lorca Attila Marquez Hontalan.

Az asztalon kalács.

*
megjelent a Magyarország formájú kő című kötetemben, 2009-ben

Kategóriák: Vers.

3 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Megbízhatóan…

    Dermesztő.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      …még öt év elteltével is… köszönlek, Tibor.

  2. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    Ölelésem küldöm e meghitt, gyönyörű hangulatért (is) , és lelki békével áldott szép ünnepet kívánok szeretettel 🙂

Vélemény, hozzászólás?