Újrahajtani az ágakat

metszes

kapaszkodnék még ma is
a dombtetődre
hantjaim ködében
megfolyt fejfákon vergődő
sebzett sasok között
kapaszkodnék még ma is
a dombtetődre

tekintetem szilánkjain fecseg a határ
idegen szavak
idegen tüzek alkonya ez már
füstbe fojtva a jel
a megannyi rótt jel
az árva kopjafán
tornyok kuporognak bennem
kolompoló harangokkal
szétszéledt nyáj nyomában kongnak
s térdemre imádkozza magát
minden zsámoly
kopott székein a tájnak

kapaszkodnék még ma is
a dombtetődre
hantjaim ködében
megfolyt fejfákon vergődő
sebzett sasok között
kapaszkodnék még ma is
a dombtetődre

újrahajtani minden ágat
mikor szelek költöznek a fákba

s ha majd bömbölnek a hegyek
a megszeppent csillagok is
a tó mélyére heverednek

2007.11.19.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Fájdalmasan szép, megkapó sorok, kedves Vincze.

  2. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Tibor! Köszönöm szépen és szép jó estét kívánok Neked 🙂

Vélemény, hozzászólás?