Új partok felé – Télemakhoszért

az élet olyan
mint egy szállodai szoba
ahol minden este kimosod
és a párna alatt szárítgatod
a fehérneműdet aztán kitárod
a balkon ajtaját és csodálod
a Hold diszkólámpa fényénél
a várost céltalanul futkosó
játékautóival a magukat
félistennek hívő lego-
emberkékkel

2

innen fentről jól látod
a latrok emlékműveit
utánzó gipszöntvényeket
amiket mindig célba vesznek
az igazságtevő hullámok
de mindig túlélik a bűnhődést
na jó
a feloldozást is

3

agyad hajtűkanyarokkal teletűzdelt
szerpentinjein felbukkan egy
a remény partjait kereső
megszelídítetlen bálna
s utolsó leheletéig reméli
hogy kijut ebből a műanyag
palackokból épített pokolból
de ott reked a homokos fövenyen
mint egy mindenhonnan kilakoltatott
és feje felett egy albatrosz
szirénája vijjog

4

a tájoló nélkül érkező szél helyett
kiáltozom amitől megvadulnak
a fehérsörényű hullámok
kakofón kánonjukat hallgatom
Isten a párnája alatt őrzi a zenekari kottát
szirti fecskék cikkannak a légben
összecsipegetik a szétkiáltott titkokat
utolsót pislant a Hold
átadja őrhelyét a Napnak
vaksin hunyorog a történelem
most gondolja ki
mi legyen velem

5

felfedezésre váró sziget vagy
hallgatod az egykedvű kövekre
tolakodó hullámok verdesését
sirályok szárnyalása rojtozza
a halványlila eget
úgy szeretnél belegázolni a vízbe
hogy testeddel megregulázd
önmagáért való léte miatt
de kéksége olyan áthatolhatatlan
akár egy átokká változott áldás

6

délben a hőség tátongó szakadékánál
rádöbbensz minden szigetet elneveztek
már valakiről és a partok amúgy is összeérnek
benned mélybe merült szerelmeidre gondolsz
akikre szigonyvadászok lesnek a tengerfenéken
éjjelente kikacagja naivitásod a Hold
emlékezeted faláról észrevétlen
lemállnak az emlékek

7

emlékezeted a múlt vesztőhelye
megvadult szavakat őrzöl
amik minden haszon nélkül
vállalják a kínhalált
ember voltunk alig felfedezhető céljáért

8

ebben a cenzúrázatlan nyugalomban
azon merengsz miért nem szólal fel
senki az erőszak irányítottan burjánzó
erdejének kiirtásáért miért tűrik
hogy kiszállási pótlékban részesüljenek
anyanyelvünk gondos megcsonkítói
miért nem tiltakoznak a törvényesített
dögvész ellen

9

hangszalagszakadásig énekeltük
az elárverezett határok himnuszát
de Isten nagyothalló
maradtunk múltunkért-jövőnkért
tovább bűnhődők
hiába szólnak értünk érthető nyelven
a harangok szétszóródtunk idegen
országokba szánkban konok
káromlások fáklyáival

10

szerethetlek-e
ha magamnak sem vallom be
magányomat és örvényed apály-dagály
ritmusában kényszeres félelmeimet
szeméremnek álcázva csak ruháimtól
szabadulok meg

11

lassan ölő méreg a csalódás
az álmok kiátkozott látomások
szíved körül lesben áll a hiány hiénája
nem ismered fel törvényes számon kérődben magad
mérlegelsz mi az amiből több
és miből jutott kevesebb belőled belé
mit rontottál el végleg
és míg e számvetést végzed
hátrahőkölsz az elmúlás iszonyatával
hogy már csak neki áll módjában
jobb szülővé válni

12

koraszülött sikereidet üres dokkokba cipeled
a legmenőbb csehóban zsákod a földre veted
szerelmekben csak kis mértékkel kifosztott
javaid felett örvendezel pótolhatatlan szavak
amiket sikerült megmentened
egy kockás füzet enyészetének

13

estére mindig lenyugszanak
a szilajul csörtető csikóhullámok
talán anyjuk emlőjére emlékeztetik
őket a csillagok
szoborrá válsz a csend panteonjában
nem sírsz
nem jajongsz
az életeden kívül már mindent elvesztettél

14

távcsöved
amivel az új partokat kerested
belevakult a Nap vibráló izzásába
mint napkitörés kirobban
belőled a vágy
hogy mégis eljutsz ama vad földre
ami könnyeid szenteltvizére vár

15

nem érdekelnek sem ifjak sem özvegyek
fortélyos apádat is csak anyád várta vissza
te ma is halottnak hiszed
betelt a füzet
tolladból kifogyott a tinta
holnaptól erre a homokpadra írsz
egyetlen szót kivéve
HELP
és a betűket magaddal együtt rábízod
az alkonyban vérző habokra

16

felsorakoztak az emlékek cserépkatonái
hiába temetted őket másfél méterrel a föld alá
sosem bomlanak le örök életűek
akár az egysejtűek
így feltárva olyan ártatlannak látszanak
a gyantásan megdermedt csendben
némelyiknek kiszakadt kezéből a dárda
amit magányos éjszakákon a szívedbe döfött
jól meg is forgatta
hogy nehezebben gyógyuljon a seb

17

az eget nézed
amit telefirkáltak a repülőgépek
képzavaros versekkel
és látod az először repülő utasok
rémülettől kitágult szembogarát
a félelem akár a drog
aztán begyógyulnak az égi sebek
ahogy ez minden sérüléssel lenni szokott
valami azonosítatlan szél támad
és szemed kirakatát ostromolja
egy porszemhadsereg

18

feltárul a félmegoldások ajtaja
tüdődet szétfeszíti a bűnök bűze
fertelmes disznószag
Dél lankáin szerelmek dédibábja
de ahogy közeledsz felismered: bitófák
a tömeg Jézust skandál
pedig külön-külön mind Barabást
ne sikolts
viseld a pillanat játékterén
a rád mérteket

19

nem hajótörött vagy
végleg hajóztál el új partokra
ahol áttelelhetnek benned
a kisdedálmok
lejárt szavatosságú szerelmektől
már rég megszabadultál
lelked lőrésein kiömlik belőled a fény
irkád jeltelen sírhelyed

20

ma egy tértivevényes őszi falevél
érkezett a postás szél a fény felé
tartotta fennhangon olvasta:
egész életemmel szeretlek
csak szavak mondtad
és nem vetted át a levelet

21

lekésted az utolsó járatot
ami a boldogságba vitt volna
ezért építetted éveken át
nagy műgonddal ezt a hajót
messziről olyan mint egy makett
de éppen elbírja
a kilakoltatott szerelmet

*
megjelent az Aláírom a szabadságteret című kötetben, 2012-ben

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “áttelelhetnek benned” — és a vers(ed)ben, drága Mari.

    Hiszen mi másra is való egy vers?

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm, Költőtárs megerősítő szavaidat. 🙂 további szép vasárnapot neked.

Vélemény, hozzászólás?