édesanyámnak

Ágyam tehéntej illatú széna lenne,
feredőm csillámló taréjú patak,
az ételem is ott úszkálna benne,
szomjam oltaná fanyar szeder.
És csak feküdnék az ősgyepen hanyatt,
összehunyorognánk fenn a Nappal,
szalmával én, ő felhőkalappal –
az volna ám a csodás idill.
Közben nem tudnék „kartelekről”,
nem rémisztenének ordas eszmék,
ártó miazmák, csak benne vesznék
egy örök nyárban,
s kis fonott kosárban
hordanám anyám szívét.

Arrafelé a lányok szemlesütnek,
ha felnéznek mégis, rám mosolyognak,
s orcájuk pirul, amint szerelmüknek
esténként megnyitják réklijük.

*Amikor  édesanyám még élt, ez az egyetlen versem tetszett neki, a többire azt mondta (jelentek bár meg nyomtatásban, méltatta ezeket akárhogyan némely kritikus), hogy “Jó, jó, kisfiam, de nem egy Petőfi!”.
Július 10-én lett volna 87 éves.