ha sokáig nem tartózkodik otthon az ember
csatornaszag szivárog a házba kisajátítja
a tárgyak közötti légüres tereket a könyvek
lapjai közé férkőzik lézengő sóhajoknak
parancsol beszív kifúj benntart
hatalma lenyűgözi nincs tekintettel
a lefolyók búsan búgó üresjáratára

amikor hosszú idő után az ember benyit
otthona ajtaján orrába szúr és köhögésre
ingerli a levegőben molekuláris részeire
szakadt kanálisszag ami gyanús alakot
méregeti a hazatérőt betolakodónak véli
hát ez kegyetlen

&

fény emelkedik a fa lombjába
meglesi a fészekben bújó fiókát
tátogó csőrében kutatja a dal
önműködően lejátszó szerkezetét

arcom körvonalát tágra nyílt szemednek
ajándékozza a szél maradok a létezés
türelmének bizonyítéka nem igazodik
hozzám a világ nem veszem többé
a hátamra elutasítom a mellébeszélést
alaposan megfontolom a szót
szeretlek

elaltatom a semmiségeket
halott anyámra gondolok így
tudok megbocsátani a hűtleneknek
akik olyan észrevétlen hagytak el
mint alvó madarat szárnya rebbenése

&

télen hószagú a magány
csendje gyolcskötés a sebekre
az idő felsöpri az utat a szabadság előtt
ne csikorogjon a lépte

nyáron a magány tisztaszoba
amibe régen várt vendég benyit
a szerelem terített asztal fogadja
jó szívvel itatom etetem

&

ahogy így a ház falának dőlök
árnyékommal sziámi ikrek vagyunk
ebben a percben a vég kezdetnek
hiszi magát és megpróbál bennünket
szétválasztani hogy felajánljon a halálnak
habár az már torkig van árnyakkal
még mindig elégedetlen új szájra vágyik
hogy elszívja belőle a lélegzetet
márpedig én nem leszek az az új száj
áldott legyen az a hajszál
ami megtart engem

&

nem sebezhetem magam tovább
korlátolt szerelmekkel mert így
az örökké tartó hit hősi halottja leszek
kezembe veszem bankkártya-életem
és úgy istenigazából hozzáérintem
a szabadság-terminálhoz