Rozsdás szirmok

Az éjszaka mellkasán
csillagsörét nyomok.
Vajon mire vadászhatott a délután?
Fekete madarak,
gyermekkordarabokat nyelnek.
Röpképtelen napok.
Mi egykor kert volt,
ismét működni próbál bennem.
Rozsdás szirmok nyikorognak.
Már idegen vagyok itt,
kiszakadt párna,
melyből elfogytak a tollak,
csupán a beomlott vászon maradt.
Arra fekszik a táj.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Működik az, István Barátom…
    (Nem is akárhogyan.)

  2. Nemeti Vas Katalin Nemeti Vas Katalin szerint:

    Micsoda képek! Nagyon tetszik! Grat István! 🙂

Vélemény, hozzászólás?