Rozsdarózsák II.

végleg elrejtett a késlekedés
mint végtelen kékség a madár röptét
pontatlan szavakkal követtelek
félelmeim emlékművét kerülgettem

a horizontra edzett réz feszült az alkony
te olyan nyugodtan ültél a parton
mintha nem is saját halálodról
elmélkednél

arcod sötétebb volt a higannyá változott Tónál
valamiféle haragvó hangsúlyra vártál
pedig az már rég benned forrt
mint szőlő a vörösborban

üres konzervdobozokat ringatott a víz
rozsdarózsákat csipkézett rá az idő
s a kövek közül feltörő fullasztó emlékezést
is túlélték a műanyag flakonok

*

Kategóriák: Vers.

6 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “félelmeim emlékművét kerülgettem”

    Érzékletesen idézted fel/meg. És a túlélő műanyag flakonok csak fokozzák a valószerűséget.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm értő-érző olvasásod, Tibor…

  2. Kőhalmi Ildikó Kőhalmi Ildikó szerint:

    Talán mindig pontatlanok a szavak. Ezért kell újra és újra beszélni ugyanarról, más szavakkal. Hátha egyszer csoda történik.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Ma ismét azt éreztem, megtaláltam azt a csodát, de attól tartok, holnapután már nem mondhatom ezt… utálom ezt a hullámzást, egy csónakban is szédülök 😀

      1. Kőhalmi Ildikó Kőhalmi Ildikó szerint:

        Ha meglenne a csoda, többé nem kellene írnod. Melyik a jobb?

        1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

          Jó lenne már egyszer arról is írni 😀

Vélemény, hozzászólás?