Pessoa-triptichon

Pessoa

hangomból díszes harangot öntenek valahol
sétám szilánkjai kaleidoszkópomba vándorolnak
olyan így mintha nagy utazó volnék
de minden séta ugyanaz
oda és vissza
legtöbbször képzeletben mikor hallom
ablakok nyílnak mögöttem
az emberek átkiabálnak egymásnak
nézzétek ott megy Pessoa
pedig árnyékom sem az enyém
(Álvaro hajólámpája másképpen világít)

*

milliárd szobában egyszerre vagyok otthon
de itt márványtömb közepébe szorítva
törekvésem akár egy kukacé lyukat fúrni
és ha odakinn érdemes szárnyat növesztenem
talán bebábozódom

*

külön-külön-hajók egyazon látomás tengerén
és más elvárások szerint keresve szigetet
örökös indulásban-érkezésben
egy adott pillanatban mindenütt és sehol
elfelejtett szőlőfürt a tőkén
üres palack a harmadik emeleten
ráncot spriccelő mosoly koldusarcon
a negyedik megszervezi a maradást
és a nem-történések tápoldatában mégis gyökeret ereszt a valóság
de nem ültetem el mert akkor hasonló lenne a többi valósághoz
mely másoké
ott ébredéstől elalvásig konfettipercek hullanak
pedig nem ünnep az csupán a mulandóság elfedése

Kategóriák: Vers.

3 hozzászólás

  1. Bátai Tibor szerint:

    Örülök, hogy itt is olvashattam Pessoa-univerzumod újabb remekét, Barátom.

  2. Mityka szerint:

    alámerülve várok
    mély mint egy tengerárok

  3. Pethes Mária szerint:

    Köszönöm, hogy a TÓ is ringathatja…

Vélemény, hozzászólás?