Pessoa-komód

(Ophelia de Queirós-fiókok)

mesém foglalatába csavarva
kőerdőm fölött ő világít
mozgása álmok napóráit működteti
árnyékommal mutatja így a létezésem
csöndem köré aurát sző
izzó haja hűvösségen átszáll
cseng-bong a jeges erdő
s kőpázsiton átüt
egy eleven virágszál

*

a horizontot akár zárkát
kulcsra zárták
és te nem hallod hogy túl
falon
szigeten
ködön
neked morzézok sorsomon
mint rab a vascsövön
és üvöltöm hogy úgy akarlak
mint áramszünetet az elítélt

*

nyitott ablaknál állok
harmadik emelet
az utca tükrén senki esik
bennem is ősznek kellene lenni
mégis minden rügyezik

furcsa ez nekem de sok- sok év
kockává sajtolt rózsája kihajtott
s mikor megérkezel virág helyett
szonetteket hintek a lábad elé

*

jó volna hinni hogy lehet még
s összeilleszthető a sok darab
arcod elpattant cserépedénye
hiánytalan tíz év palarétege alatt
s ahol régész szerelmem kereste
talán föltárulhat a várva várt lelet
és kétségek gyötörte próbálkozás
után ma múltamból kimentelek

*

nem kellett volna
eleresztenem a szerdát
mert rád hasonlított

már reggel mikor felhőket fésült a nap elől
mintha téged láttalak volna a tükör előtt
és egymást nézve sokszorozódtunk tovább
miközben boldogságunk minősége
változatlan maradt

nem kellett volna eleresztenem a szerdát
mert e nélküledvaló csütörtök olyan
mint leszerelt tükör nyoma a falon
valóságos és nem foncsorozhat

*

jégbe fagyott levél az arcod
mikor tavasszal elkapkodja a patak
már nem futok utána a parton

felejtésből ácsolok hidakat
hogy visszatérhessek oda
ahol ha a vizek futása megáll
a jég
levél
patak
még nem történetünk részei
s mikor indul a vizek futása
következmények nélkül nézhetem
miként rügyeznek a fák

*

hiányod szobrán
évek tollászkodnak
nem látja senki
csak én állok előtte
s nézem a bravúrosan
formázott semmit

a turisták egyszerűen
átsétálnak rajtad
és az eső is
csupán bennem
csorog le vállaidról

a tenger felől
föltámad a szél
(persze tenger
sincs sehol)

Kategóriák: Vers.

10 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Éppen most olvasom a Daloskönyvet 🙂 élete egyetlen szerelme volt Ophelia de Queirós… és milyen érdekes, hogy a fennmaradt szerelmes leveleiből teljesen hiányzik a költőiség… nagy az új Pessoa-ciklusod is…

  2. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Kedves István! Azon tűnődöm, hogy vajon hányadik alteregója vagy Pessoa barátunknak? Nagyon jól áll ez neked 🙂

    1. Kelebi Kiss Istvan Kelebi Kiss Istvan szerint:

      Kedves Vincze!—szavaid megerősítenek abban, hogy folytassam a ciklust—-ezért,immár Te is “tettestárs” lettél 🙂 —köszönöm!

      1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

        Túl lenni “Mikoron, Miérten” ez mindig a lényeg 🙂

  3. Kelebi Kiss Istvan Kelebi Kiss Istvan szerint:

    KedvesMarim!—ezek a fiókok megpróbálják enyhíteni a levelek “szikárságát” :)—ami a ciklust illeti: nagy öröm nekem, hogy így látod, de bevallom, nem könnyű kordában tartanom az állandó átrendeződést, az újrafogalmazásokat, tkp. a “fiókok” szinte öntörvényű nyílását-csukódását—mindenesetre igyekszem…:)

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Ezt érzem minden ciklusrészleteden: a fiókok öntörvényű nyílását-csukódását. ettől olyan természetes, ettől van olyan ‘belsős’ érzése az olvasónak 🙂

  4. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Kifejezetten izgalmas követni ezt az öntörvényű nyílást–csukódást.

    1. Kelebi Kiss Istvan Kelebi Kiss Istvan szerint:

      Tibor!Köszönöm!

  5. Farkas Molnar Peter Farkas Molnar Peter szerint:

    Ritkán szólalok meg egy-egy versed alatt. Talán, mert a nagyhangú és bőbeszédű prózaírók, költők társaságában szűkszavúvá válnak valamiért. De figyellek, olvaslak, tanullak. Tisztellek…

    1. Kelebi Kiss Istvan Kelebi Kiss Istvan szerint:

      Kedves Péter!–figyelemmel követésed megtisztelő!—Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?