a Kőgalambok

Lisszabon egén e szürke kőgalambok
kavicsot piszkítanak Álvaro fejére
Mesterem nyájőrző farkasokat alkot
pálcája-tört mágusom suttogja Vége

ma sem írok habzó országmentő verset
és nem használok antik mohás szavakat
nézem csupán a rézsútos esőcseppet
és olvadó hajót a horizont alatt

elhervadtak az Adónisz-kerti rózsák
lehullott Ricardo Lídiája maszkja
hülyéknek adhatnék egy-két angol órát
hogy ne legyek mégsem lézengő mihaszna

de matatnak bennem szorgos hajóácsok
egy benyílóban bukott vén király vagyok
az egymásba-font Kálváriák kalácsok
és helyettem sem viszi más a Mondatot

a Sirályok

rövidnadrágos kisgyerek
ezüstsirályokat etet
és zsebkendőjével jelez

itt vagyok
de vissza Vasco ma sem integet
Vasco halott csupán a sirályok élnek
s csapongó röptükapró része csak
az ősi jelbeszédnek melynek szókincse

a Két Fa óta
egyetlen szóvá bővült
ÉLET

a Szárnyalás

az archaeopteryx ha víztükörbe nézett
már a szárnyas ifjú röptét látta benne
s fönn a csillagszerkezet árbockötélzet-
ként feszült amíg hajóztam életembe

két nyelven soroltam vajákos igéket
s előbb csak apró sajkát később hajót
ácsolt versekből a vágy mely bennem égett
s valóság lett mi korábban emlék se volt

a Ketrec

óriás napelem
érzékeim kihajtogatva
és egyre csak
szívnám magamba
ami történne velem
de
minden ketrec ketrecbe nyílik
a tágabb szűkebbe ring át
és észre sem veszem
ha rám hegesztik
az utolsó kalitkát

a  Gömb

csodálom e víz gyalulta lapos követ
melyet úgy épít a változás
hogy lecsiszol róla minden fölösleget
s mikor gömb lesz azt görgeti
nem vénül mégis emlékké kopik

gy szűnik meg bennem magam
miközben más kezdetet terem
hogy kiteljesedve képes legyen
egy újabb újban létét föloldani

a Kísérletek

próbálkozás mélyebb tudatokkal
gyöngyhalász-sóhaj merülés előtt
föltárt rétegek fosszíliáit feledve
hátha tengerfenék e délelőtt

próbálkozás örök szerelemmel
kísérlet (magamból ki ne lopjalak)
hátha te vagy a másik egyenes mely
sorsommal nem párhuzamosan halad

a Pont

az Út csak bennem létezik
ujjbögyöm horizont
amit megérintek maga a Végtelen
s átborzong belém

egyetlen pont között
a legnagyobb távolság vagyok
felhő mely itatósként
fölszívja a mezőt

aortám elszáradt galaxis-ág
jövőm teremtés-előtti
tolvajkulcs terve csak

e móló hajtincse a tenger
érzékeny szemébe lóg
akár emlékek láncai
egy mérhetetlen kútba

az Utazás

Mikor Ricardo utazására
emeltünk poharat, akkor éjjel minden
pályaudvar elgurult, csupán a mozdonyok
maradtak itt, hogy a távolságról meséljenek,
s mi kihűlt, rozsdás kazánokat próbáltunk
fölfűteni képzelettel, mert minden utazás
kintről befelé halad. A jelen, kósza emlék csupán
a párás ablak mindkét oldalán.

 
a Felhők

ülsz és gondolkozol
ülök és gondolkozom
te építed azt

amit én bontani akarok
kérdezed
miért szekercével járok

és nem virággal
kérdezem
miért virággal jársz

és nem szekercével
te kerítést emelsz
én átnézek a kerítésen
és még hatalmasabb

falat emelek
te föltalálod a létrát
én eltanulom
így jutunk egyre magasabbra
és mikor a felhők eltakarnak
már nem láthatunk
se le
se föl

a Pangea

ajtót nyitok
szobámba hömpölyög a tenger
szekrények székek s az asztal szigetek
minden mozog tágul majd ismét egybeolvad
riad emlékek ülnek a BútorPangeán
mely újból szétszakad reped  s egyre távolodva
ezernyi történésdarab külön-külön fejlődik tovább
s a múlt képei megjelennek körbe-körbe járnak a Szigeten
minden séta sétába fut akár raboké a börtönudvaron

a Bizsu

miért csupán a jaj
miért csupán a nincs
tenger helyett miért
sziklazátony

hajó csók kincseket
hozhatna-vihetne
mégis csupán a lék
és törött vitorlarúd

hétmérföldes csizma-
sorsban is topánkalépt
kikelet mosolyára kormot
fröcskölő ébredés

egy hervadt délután miért
kelendőbb s a beomló
tárna robaja miért föd el
virágvájár-éneket

miért csupán a jaj
a nincs a lehetettvolna
sosem a teljesült az ép
mi mankó-nélküli

ám seb sebbel nem
gyógyítható és az egybe-
szőtt jajszavak füzére bizsu
csupán a fájdalom nyakán