Palimpszeszt

mint mély verembe
végtelen a zuhanás
ha magamba merülök
egy sublótnyi számadásra
körülöttem fura kacatok
lidércfénnyel vájt üregek
guvadt szemekkel felém merednek
az egyikben félig szétesett vekker
számlapján megkopott felirat
céefer
az ódon bakternógató
tengelyén kifordult rugó reszket
hajszálon függ
a sajátján
s egy sorompó pirosan fehéren
félig felemelve
ha odaátról néztem félig leengedve
még most is beleng
micsoda ereklye

nézőpontom
egy felborult urnába dobom
csordultig tele már ilyennel
s mi kicsordul gördíti is nyomban
egy fix pont felé
galacsinhajtók serege

kifordítják sarkából a világot

ismét köreimet zavarják
zavarták eddig is eleget
-circolus meos-
volt már fejadag
fél vajjal
és négy pár csirkelábbal
– az urat magasztalja lelkem –
tudta e hogy beosztanom nem egyre
harminc áldott napra kell

aki ujjong az nem mond szavakat
az ujjongás
az örömnek néma hangja
alleluja
benzin az adventre egy egész kanna
alleluja

sublótom felett ferde tükör
markolja görcsösen valóságom

körülöttem életre kelt emléktörmelékek
átírt kódex
és ismétlik a gonoszt

noli turbare

2007.12.07.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Kedves Vincze, bizony ismétlik (olykor akár „indigós” másolással is), és ma mintha még nagyobb kedvvel, még sűrűbben zavarnák ama köröket…

    Itt is gratulálok remek versedhez!

  2. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Tibor! Megtisztelő szavaidat köszönöm szépen!

Vélemény, hozzászólás?