óriás csillag – Salvatore Quasimodoért

azóta sejtem, milyen magas az ég, mióta
benne fénylesz. nincs visszatérés, ma mégis
hazaérkezésről dalolnak az utak, fészekszívedben
menedékre lelnek a hajléktalan madarak,

a rügyeknek bűvös igéket mormol a szél. 
s mily nagyon kell ez, mert itt
az elégedetlenség füstje kaparja a torkot,
tapintható a fásultság, siketek az éjszakák,

némák a nappalok, a bizalom kondulása
ködbe vész, a végtelen síkság sem szabad tér. 
itt csöndben sír a magára hagyott föld,
koraszülött virágokba harap a fagy,

a napkeltét gödör zárja magába, az álmok
ravatalánál alkony virraszt, csak a házak
alszanak békésen a tetszhalott városokban. 
jeleket keresek, bizonyságot arra,

nem hiábavaló leírni egy szót.
esténként miattad fürkészem az égbolt
merített papírját, s óriás csillag,
egyedül te üdvözölsz.


*
Megjelent, 2014-ben, Egy vagy a közös térrel című kötetemben.
a könyv megrendelhető: info@alkoto-haz.hu

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Bizony, nagyon kellenek a Te bűvös igéid is, drága Mari…

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Kedves vagy, Tibor, hogy ezt mondod… köszönöm. ahogy sokunké is kell… még szerencse, hogy többen vagyunk 🙂

  2. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    “nem hiábavaló leírni egy szót.
    esténként miattad fürkészem az égbolt
    merített papírját, s óriás csillag,
    egyedül te üdvözölsz.” Szeretem ezt a versedet is, Marim. 🙂

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm, Drága Valikám, hogy szívedig jutnak gondolataim. Ölellek! Marid

Vélemény, hozzászólás?