leszedem az almát úgy ahogyan
kérted a pirosakat a fűbe a fehéreket
egy fekete kendőre gyűjtöm golden
sztarking sztarking golden sorolom
az ágak felé nyújtózkodva a karom
kihúzható és betolható mint az esernyő
nyele az egyik kezem almát szed a másik
már egy seprűvel bajlódik sok a por itt
fenn és csak még több lesz gyűlnek
a kupacok lágy zene szól a férgekkel
mi lesz nem tudom vermet kellene ásni
de már csak arra van engedélyem hogy
elimádkozzam a verset amit tőled
tanultam a teraszon fekszem és az ajtót
bámulom ami mögött a boldogság
mással hentereg a földön alszom még
időben megágyaztam emelkedik a víz
belelóg a hajam nem számít

2014. szeptember 15.

Leona Oona: Ophelia