Nyomottan

Megy a lábnyom. Már minden oldalán tele van bütykökkel. Szinte sántikál, és mégis könnyed, büszke magára, mert ő mindig nyomot hagy maga után, pedig csak nyom. Ezért nem lehet más, mint saját magának a nyoma.
Hátrapillant és elborzad. Nem lát semmilyen lenyomatot, előtte viszont már arra cammogott valaki.
Megnézi közelről, majd szakértői szemei beazonosítják önmagát.
“Ez az én lábnyomom! Csodálatos, eszerint mindig marad nyom utánam! De hát ez most előttem van… A végén kiderül, hogy nem is a saját emlékművem, csak egy önmagam nyomának nyomkeltője vagyok? Ki csinálta ezt? Ennyire pontosan nem lehet lemásolni talpatlan talpam tökéletes nyomát. Ej, de aggasztó ez az egész, hiszen én vagyok az a nincs, aminek nyoma van. A mai napig így gondoltam, de most valaki csúf tréfát űznek belőlem. Provokátor, jelezném, nem vagyok semmi! Mögöttem ugyan szemernyi hátrahagyott nyom sincs, de előttem ott a sajátom. Szétrepedezek, mint nyáron az aszott föld. Szerencsémre, egy ideje méregtelenítem magam, már nem lehet előttem önmagam nyomának nyomkeltője.
Megvizsgálja, és sírva fakad amikor meglátja, hogy a homokba süppedt nyom bal lábujja mellett ott egy fél vércsepp. Lenéz.
“Akkor én nem is vagyok nyom, mert megvágott a lábszépítő…”
A hátán roppanást érzett.
“Jaj!” – kiáltotta a mélázó talpbetét.
A lábnyom gazdája éppen menni akart valahová, ezért belépett az előtte levő cipőbe.
– A kiskésit, de szorít ez a cipő, kiserkent a vér a bal lábujjamból!

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Minden jó / rossz, ha jó / rossz a vége (a cipő gazdájának / a “nyomnak”), Barátom. 🙂

Vélemény, hozzászólás?