Nagy, aki jól le tud nézni

Csákója csúcsa túlmutatott a sakkasztalok szélén. Orrmagasságban döfködhette volna le a figurákat. Egy gordiuszi csomós megoldással – nem önkezűleg tette – lefűrészeltette a lábakat, és az asztalok mögött ülőket is derékig beásatta.
Igen, a kis ember naggyá vált, már fentről lefelé éreztette önnön zsenialitását. Valamikor, a nagypapa még a helybeli vendetta bajnokságok családi főszervezőjévé szánta, ám lefelé nőtte ki magát ebből, ugyanis tizenkét éves kora után elfelejtett tovább magasodni.
Ez csak akkor baj, ha az ember addig legalább nem százhetven magas. A száznyolcvanasok már soha nem foglalkoznak a testmagassággal – helyesebben alacsonysággal -, de ő lábujjhegyen, felmagasított sarkú csizmával is egyedi sapkára szorult, melynek oldalra, vagy előre fordított csúcsát tekintette a testmagasság alsó határának.
Mi más lehetett volna, mint katona? Nem mintha a pályát lebecsülném, de roppant megroppantsággal a töpörödöttség nyújtotta aláesés. A századosi rendfokozat mit sem jelentett neki. Mikor dandártábornok lett, úgy érezte magát csupán egy lúd, aki sajátos libapásztorságot művel önnön fajtája mögött.
Sikkantós csúszdák útjai vezették a mélységes magasságba, mert nem lehet ő más, csak a fél világ ura. Itt lenyúlt képzeletbeli énképe magaslatából és megvakarta a fejét, még adott is egy páros pofont a lent bámészkodó kisöregnek, aki egyetértett önmagával. Csak a megalkuvók képesek megelégedni egy odalökött fél világgal. Kell neki a másik ötven százalék is!
Igen jótékony hatással bírt szerény lezsugorodottsága, az emberi mellénygomb nadrágszárra varrását is kötelezővé tette, mert ki nem állhatta, hogy szemek helyett mindig gombokat néz. Kiválasztotta a leg guggolóképesebb marconákat, mert nincs a nagy darab ember impozáns, főleg ha a közvetlen közelében van. Olyankor elvárása volt, hogy egy sebtében beszerzett gyalogsági ásóval egy méter mély állást ássanak, mert a csákós fő nem lehet magastalanabb. Szerette az ilyen szavakat, mert az alacsony szó kiejtésétől fegyverhasználatra kényszerült.
Ó szegény! Lehetett volna ellensúly és visszahúzó erő, egy a sok trabális izomagy közül, de mert a sors keze hátulról taszította a felnövés felé, tudta, hogy igazi nagy-nagyra nőtt lett.
Amikor az első három országot megszabadította a szabadságtól, abbahagyta önnön locsolását. Úgy gondolta, már nem szükséges ilyen furcsa pótcselekvésekhez nyúlnia, hadd nyelje serege a többit is. Nagyon sok, élesbe került gyakorlatot rendezett, ahol katonái tökéletes életszerűséggel gyakorolhatták az elesés harci eseményt, ami az élettelenséghez vezet.
Ilyenkor ez a zseni, ott helyben osztotta szét a kiemelő jutalmakat, és a jól teljesítők számától függően egy-kettő, öt-tíz tömegsírral tüntette ki őket, egészen a nagy orosz gáncsakcióig, amikor a tisztesség minden heroikus valamijét felzúgva, azok bevezették a biológiai-vegyi fegyvert, a mínusz negyven fokos hideget.
Alighanem előre beoltották az összes katonájukat, mert közülük szinte senkin nem fogott ez a káros kórokozó, ám az övéi fehér pantallóikba kövültek. Még elbaltázott idejében is, ott Elbán, a kisstílűség háborús szobáit felülvizsgáló bizottságokhoz küldte egymás után a beadványokat. Kiadta önmagát és egy asztal tetejéről – hogy a magasra rakott tükörben ne csak az orrától felfelé lássa alakját – belekiabálta a vakvilágba, hogy száz napot adjatok és országomat egy Waterlooért, ha nem viszem diadalra a mindenki uralás ügyét.
Szent Ilonán, napról napra gyengülve bágyadtan lábadozott, s a fogyás végre meghozta a látszólagos daliásodást. A falat püfölte két öklével, mert nem egykor kikiáltott hadvezérzseni, hanem akkor akart mindenki fölött álló lenni. Nem kicsi, hanem nagy, aki jól le tud nézni.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    …egészen a nagy orosz gáncsakcióig.

    Üdv, Barátom.

    1. Alighanem előre beoltották az összes katonájukat, Barátom…
      Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?