Koszos kis öregembernek nézem.
Görnyedten ül, vastag rongyai alól
kilátszik szürke bőre. Megyek tovább,
gondolom, mi dolgom vele. Befogom
az orrom. Ekkor lépek bele a patakba,
ami álláról zuhan alá, mint egy vízesés
le a földre, a lábai elé, és hömpölyög
tovább az aluljáró repedezett kövén,
amíg el nem ér egy csatornalefolyót.
A lefolyó rácsain pepsis flakonok és
chipses zacskók közt tátogó halak.
2018. április 19.

Fotó: Zilahy Tamás