MÁSNAP

„Túlságosan kék reggelek délutánra és estére
rossz időt jelentenek.” (François Mauriac)

 

Olyan megtévesztően tiszták a reggelek.
A nap még illedelmesen beköszön az ablakunkon,
ledörgöli a tárgyakról az éjszaka szurkát, elmesélhető
képekbe rendezi az álmainkat, vicces mintákat fest
a falra, a homlokunkra, a hajunkkal babrál, játszik,
hízeleg, mint a gyermek, s úgy nő fel előttünk az égre,
mintha kizárólag a mi kedvünkért tenné. Isten, szeretnénk
mondani, de csak annyit mondunk, arany. És belevakulunk.

 

Sárga lángtenger az ég. Egybeolvad vele az egész világ.
Estére válnak csak újra szét, amikor a folyók és a tavak
medre már félig üres, és a nap már megint a földön kujtorog.
Az arca vörös és puffadt. Magát keresi, és hogy nem találja,
szétkergeti az égen a csillagokat. Nekiesik a feljövő holdnak:
mitől olyan nagyképű, adja csak vissza a kölcsönfényt, nem
hihette, hogy örökbe kapta. Választ nem vár. Egy darabig
még eldülöngél magában a tó partján, majd sisteregve
a víz alá bukik. Sápadtan néz utána a hold. Sokáig keresgéli
a vízben, de csak a saját eltorzult tükörképét látja.

 

Mint a kút mélyére szorult csend, úgy gubbaszt kint az éjszaka.

 

A homlokom az ablaküvegen. Mintha valakit keresnék.
Szörnyeteg, akarom mondani, de csak annyit mondok, Istenem.
Most este van. Majd reggel lesz. És este lesz megint. A sokadik nap.

 

2013. december 5.

Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    elmerültem festői leírásodban mint Nap a Tóban. 🙂

    1. Vajdics Anikó Vajdics Anikó szerint:

      Köszönöm, Tibor.

Vélemény, hozzászólás?