Maradok


Csak a hátrahagyottak értik a peronon ácsorgók
tétova mozdulatait, az induló vonatok reményteli
búcsúját, az eget szorongató fasor dermedtségét,
amint lemezteleníti karmaikat az ősz, az idő
mérhetetlenségét, míg végtelenre eszi magát
a várakozás. Csak ők súgnak imát távolodó
léptek visszhangjáért; ne vesszen belőlük
a szerelemvágy a megérkezés pillanatában.

Csak a hátrahagyottak hallják meg a csend
többszólamú mesterművét, csodálják
a karmester ágálását amint hajlott gerinccel
dirigál a mindenség pódiumán, de ezernyi
csáppal érzékelik a világot elöntő káoszt,
nagyítóval keresik benne a rendet, s mint
a gyerekek, rajonganak, ha egy eldeformált
mozaikkocka végre a helyére illeszthető.

Kategóriák: Vers.

6 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Úgy legyen(!) végre a helyére illeszthető!

    Boldog új éves, kedves Nóra!

    1. Faragó Nóra Faragó Nóra szerint:

      Köszönöm, Tibor! 🙂
      Boldog Új Évet Neked is!

  2. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    “A megérkezés pillanata”… az a fasori kép a felütésben lenyűgözött…

    1. Faragó Nóra Faragó Nóra szerint:

      köszönöm, Drága Mari! Felénk a vonatkerti platánok olyan magasak, hogy tényleg úgy tűnik, mintha az eget szorongatnák..

      1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

        Megnéztem guglin a vonatkerti fasort… azok platánok? 😮

Vélemény, hozzászólás?