Véget ért a fagy, csöpög a hólé,
utálom a telet, amikor ilyen nyirkos.
Fáj a hátam, a nyakam, a csuklóm,
minden porcikám, azt kívánja,
legyen már tavasz.

Miért rándul össze mégis a gyomrom,
amikor az udvaron meglátom
a hóember maradékát, mintha
valakit elvesztettem volna?

Levágott fejet, ökölbe szorított
kezet látok a helyén, s látom
benne a megroggyant jelent,
a lefejezett múltat, a félig
felépült, roskatag jövőt,
az egész hanyatló,
pusztuló emberiséget.

Másnap meg, amikor már ennyi
sem marad belőle, azt képzelem,
hogy a hóember úgy ment el,
hogy előtte maga alá vizelt.

Szegény öreg.
Szegény lepukkant,
antropomorfizált hókupac.
Legyen már tavasz.

2015. január 29.

“Oh, sheet” – Thomas Barbey képe