nem gondoltad volna hogy egyszer
megtántorodik a szerelem
azóta kedves tárgyakban lakik
nem mered odébb tenni őket félsz
megzavarni nagy igyekezetüket amint
éppen más teljesen érdektelen
tárgyakhoz akarnak hasonlítani

&

mostanában sok eső esik
amitől rozsdásodnak a szavak
költemények folyamatos fehérzajában
alszol ha útját állja valami szilárd test
vákuum keletkezik amiben nem terjed
a hang ilyenkor rögtön felriadsz
felgyorsult szívdobogásod nem hagy
lélegezni mint halott kő fekszel
a küklopsz-hold kíváncsian
beleskelődik rád az ablakon

&

aláaknázzák a csendet durva zajok
hová menekítsd a merengésükben
megzavart könyveket lesétálsz a Tóhoz
elbűvöl és szádba szavakat tesz a táj
kimondod amit eddig elhallgattál

szempillád függönye mögött elfojtod
a zivatart legjobban az fáj hogy
becsapod magad égve hagyod otthon
a lámpát így amikor sötétedés után
hazatérsz azt hiszed valaki vár rád

&

üres némaságba lóg az óra megint
egy újabb istenverte visszaállítás
sosem hozzá pedig jól emlékszel
méretére árnyék-szavakkal hívogatod
látomásokba öltözteted neki adod
az összes vándorlúd szárnyait repülj
a szeretlek szótól a szerelmes versekig
és az utána lóduló fürge falakat
feltartóztatod nehogy körbevegyék
megállítod az időt ott ahol már elfogyott
az összes kérdőjel és nem engeded hogy
a szél széthordja a naptárból kitépett
tavaszi hónapok lapjait