KÉKNÁSZ

A tenger elnyelte a háborúkat,

a mélyvíz ágyán roncsok fuldokolnak,

a hadseregnyi halak szomorúak,

és sós temetőn nyugszanak a holtak.

 

S hány évszázad tűri, hogy annyiféle

világ süllyed az éhező fenékre,

és mennyi poshad ezüstből, aranyból,

nincs bankkártya a mélytengeri banktól.

 

És mennyi szív és benne mennyi lélek

titkát vigyázzák ingyen is a mélyek,

és mennyi csöpp hirdeti egy darabban,

hogy bőkezű, de nem kifoszthatatlan.

 

Darabka vagy az óráshoz, ember,

egy bibliányi titkot óv a tenger,

sós, mint a vér, és mint az ember, vásott,

de ringatják a csillag-óriások.

 

A jelene és jövője – a múltja,

az Isten kiapadhatatlan kútja,

fékezhetetlen gyönyörű a beste,

a szárazföldet öleli a teste,

 

senki se tudja, ki hozta világra,

de mélyét még az Everest se látja,

nem gőgös, csak a szerelembe fárad,

hát ki vet így a kettejüknek ágyat.

Kategóriák: Vers.

Egy hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “bőkezű, de nem kifoszthatatlan”

    Érzékletes képekkel mondtad el itt is, Barátom.

Vélemény, hozzászólás?