Kamaszkor

Minden egyszerű még. Fa, út torony.
Pördül a kacs ( talán a szél keményebb).
Jegenyesor. Szekér. Mögötte vén eb.
Elöl én megyek: a tájat vontatom.

S akár halott anyját böki az állat,
konok éhsége bújtja és perel
szöszös, hidegre-hűlt emlőivel:
kilincsét rázom sorsom ajtajának

s matatok bedeszkázott ablakon:
Camera obscura az otthonom,
ide a tolvajok is adni járnak.

A valóság cérnányi fénysugár csak,
s ott képzelek lapockáimra szárnyat,
ahol zuhanni sincsen alkalom.

*

Apám emléke fény egy csillagon,
de itt is él még. Minden virágszárban
ő a turgor liftese. Föl-le jár. Nyár van.
Mint ősállatgerinc, a házfalon

létra-árnyék. Kacsák az udvaron.
Az istálló mögött ugrásra készen
már árnyék lapul, s a kerítésrésen
átbújva, virágra vadászik a gyom,

mégis béke van. Felhőket pihézget
a szél. A fűben ülök. Messze nézek
Szitál az est. Tűzvész után korom,

de még látom, amint akár a kő
kacsázik, száll a maradék idő
s talán nem süllyed el, ha jól dobom.

Kategóriák: Vers.

3 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Itt sóhajtozom: Gyönyörű! “ide a tolvajok is adni járnak”… és szívemben tovább fáj… Ölellek: KedvesMarid

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Jól dobtad, István, még mindig kacsázik, itt, ebben a versedben is.

Vélemény, hozzászólás?