IGEIDŐK HULLÁMZÁSA – VIRGINIA WOOLFÉRT

A múltidő fodrozódása

A Tó ráncos abroszán elérhetetlen mélység
tátongott. Csillaggyertyákról lecsöppent az éj.
Vízgyöngyök fátyla jelölte ki az ezüstös
látóhatárt. Fényhalak úsztak a felszínre,
felmérték, mi várható mára.

Hirtelen fontossá vált az igeidők hullámzása.
Kémény füstje szállt és a házból békés álom
szivárgott. A hálószoba ablakredőnyén intim
neszek szűrődtek az utcára. Semmi sem maradt
titokban. Minden madár rólunk dalolt
az első harangkonduláskor.

A sekély fényben megkeményedett a hegyek
kontúrja. Velem lett teljes a világ. Flottában
távolodtak a hajók. A túlpart volt a cél.
Egyetlen szkúner haladt magányosan. A tiéd.

A jelenidő hullámverése

Ez valóban nagy pillanat. Elmélyülten hatolok be
a páratlan mondatszerkezetekbe. Szenvedélyek
szabadversei előtt tisztelgek. Végigheveredem
a szavak rétjén, hagyom, hogy a kivételesek
befonják szívemet. A szilárdan álló frázisokat
egyetlen mozdulattal törlöm.

Kiválasztom arcod, felruházom emlékedet
a végtelen tudás hatalmával és rózsadíszként
viselem kabáthajtókámon. Milyen szép vagy
a nyugalom szertartásos rendjében.

Már nem kellenek a hirtelen csókok. Olyanná
írlak, amilyenné akarlak. Saját lendületem erejével,
a magam örömére. Persze hű maradok – ahogy
életem során mindig – az igazsághoz. De már
nincs beleszólásod, mit teszek veled. Most én
vagyok a szád, a szemed.

Megmutatom a tőled örökölt tavaszt, felolvasom
a regényem, aminek főszereplője vagy, beszélek
a fák zöld ujjainak árnyjátékáról az aszfalton.
Szeretem ezt a fasort, pedig sosem tetted rá a lábad.
De odaírtam halhatatlan lépted nyomát. Ó, dicsőség
a fénysávnak, ami beragyogja minden napomat,
és szinuszgörbét rajzol múlt és jövő közé. Mindig
pozitív szám az amplitudó.

A jövőidő hullámhossza

Hogyan lehet majd kiszámítani a szavak hullámhosszát
a fénysebességgel terjedő ölelések és a szanaszét szórt
hangulatjelek özönében? Ki teszi meg az első lépést
a valóság felé az omlatag felhők alatt? Kinek a neve
marad fenn, ha elosztjuk nevetésünk ismétlődését
az időtartam hosszával?

Ha csönd lesz az imádságoskönyvek lapjai között,
szívritmusom frekvenciája ütés per percben mérhető.
Négyszáznegyven Hertz. A normál A hang, ehhez
hangoljon az élet nagyzenekara.

Az órák számlapját igen, de az ajtókat nem szőheti
be a múltidő liánja. A vándorló levegő kékségében
térközöket vágnak a rögzített képek. Térképversek
mutatják a lehullott leveleknek a visszautat. Térjenek
meg a helyükre.

Nem számít, ha egyedül fogom látni az elkövetkező
hajnal szavakba foglalandó fényvirágait, a holnapok
tökéletes csodáit, a létezés lépcsőfordulóiban szembejövő
reményteljes ígéreteket. Mindig elmesélek mindent,
miközben gurigázom a gombóccá gyűrt naptárlapokkal.

Kategóriák: Vers.

10 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Ívet húztál.
    Horizonttól horizontig.

  2. Kőhalmi Ildikó Kőhalmi Ildikó szerint:

    Jó, hogy nem kell választanom. De a A jelenidő hullámverése nálam mindent visz.

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Naná, hogy nem kell választani… a mindentvisz viszont már választás 😀

  3. Avatar Mirage szerint:

    A jelen és a jövőidő tetszik a legjobban. Melyik könyvét olvastad?
    ölellek
    énisénis

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Köszönöm… miket? megpróbálom a megjelenés ideje szerint sorolni: Messzeség, Éjre nap,Mrs. Dalloway, A világítótorony, Orlando, Hullámok

      énisénis

  4. “Kinek a neve marad fenn, ha elosztjuk nevetésünk ismétlődését az időtartam hosszával?”

    Matematikailag talán senkié, de valakire jobban fogunk emlékezni… 🙂

    1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

      Igen, jól érzékeled, a nevetéseink ismétlődésének időtartama sokkal fontosabb 🙂

  5. Vajdics Anikó Vajdics Anikó szerint:

    Folyamatossá teszed számunkra a verseiddel az összes igeidőt, Mari. A.

  6. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Ó, a második és a harmadik versszak nagyon Woolfos ___ szeretem ezt a hangulatot!

Vélemény, hozzászólás?