Hullámok

érzem a forró levegő vibrálását
           érzem a perzselő homokot a lábujjak közt
           úgy buggyan ki mint iszap
                      egy marok szorításából
és apró buckaként a körmökön elterül
           Sandymount
           valahol a város peremén egy villamos döcög
s a fövényen hosszasan vonszolja maga után csikorgását

           leengedem a redőnyöket
kirekesztem a világot
           szűkülő pupillákkal csíkokra aprítom
                      megsemmisítem
           és újra kirakom
quilling napraforgókat rakok ki belőle
           van Gogh sárgákat minden kapura

az egyik kezemben Joyce
           a dublini emberek
           a másikkal homlokomon egy verejtékcsepp
                                 gyöngyét felfogom
ma este is néptelen a színház
üres széksorok előtt áll a dalnok
hőség
hőség
           elviselhetetlen
                      a félhomály még őrzi az éj frissét
           a csendben egy kattanás
           bekapcsol a kávéfőző átmosása

minden változik
           a pázsit egyre sárgább
                      a vadszőlő festeget
                                 tűzpirosra
                                 kerítéseket
a gólyafészkek lakói kifeszített szárnyakkal állnak
                      a napnak háttal
           majd ha jelez a biológiai óra
                      indulnak
valahol dézsé fellapozza jegyzetfüzetét
                      fedlapja skót mintás
                      a kedvenc sapkája is skót mintás
           és hosszú sorokat ró bele
           arról a bizonyos napról
                      jelenleg
           P.s.U. Annus 94 Post Scriptum Ulixes
szimbolikus határvonal a kalendáriumban
           Ezra Pound húzta meg
                      azon a napon amikor
                      James Joyce befejezte az Ulysses írását
vedd ezt a könyvet és keress egy lakatlan szigetet
                                 kánikulában jók a lakatlan szigetek
                      egy nap és az egész világ
                      az emberek világa
                                 hát ezt a könyvet vidd magaddal
           a fordítók ajánlása
                      és az enyém
emelem hát poharam JJ kedvenc fehér borával
                      arciduchessa
                      jo jo jo serene magyansty az
                                 winevat feherbour

ha delel a nap
kánikulában az észak-déli utak ontják magukból legjobban a meleget
                      felezővonalra költözik a templom tornya is
                                 és a gázlókon házak vibrálnak
                                 photoshop és fata morgana
           árnyéktalanok az útjelző táblák
           az árokparton feketerigók
                      széttárt szárnyakkal
                      felborzolt tollakkal
                                 napfürdőznek
első gondolat hogy hőguta
           de szétrebbennek
                                 napfürdőztek
           a kerekek hangja mint mikor a ragtapaszt téped a bőrről
                      vagy a gyantás depilálás
a csapágy duruzsol
           néha a váltó kattog
                      ha már hegynek látszik a bugaci puszta
                                 kattog
                                 kattog
                                 kattog

2015.08.15

Kategóriák: Vers.

6 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Micsoda fantasztikus társaságba vittél, Vincze! Köszönöm, hogy általad JJ-vel DzséDzsé-vel tölthettem a vasárnap lakatlan szigetén egy kis időt… kint közben cseperészik az enyhet hozó eső, s a vers formája szívem ekg-jává változik.

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Kedves Mária! Köszönöm szépen a megosztást és a vele társuló “mű” élvezetedet 🙂 Vigyázz sokáig az egészségedre!

  2. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Hortobágy Dublinban, meg persze megfordítva, az olvasó bőrét (is) perzselő, tikkasztó hőség, és mindez JJ legmagyarabbá magyarított stílusában. 🙂 Gratulálok — itt is –, kedves Vincze!

    1. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

      Van ebben egy kis Woolf is 🙂 Köszönöm itt jártad 🙂

  3. Lucskai Vincze Lucskai Vincze szerint:

    Ha szeretnétek egy kis magyarázatot, akkor kérés nélkül is szívesen szolgálok vele 🙂 A James Joyce-ra utaló gondolat sziporka angol sorai in-joke a Finnegans Wake-ből. A részlet a Shem the Penman (Shem, a tollnok) fejezetből való, mely tulajdon-képpen magának Joyce-nak a fantasztikus önportréja és önéletrajza a műben. A részlet Joyce írási szokásaira utal, pontosabban kedvenc fehér boráról szól. A boroshordó (a ,,winevat’) valóságos nagyhercegnőként jelenik meg. Az in-joke eleme természetesen az, hogy ez a nagyhercegnő valamiért magyar nagyhercegnő, aki — ,,jo jo jo’ — sóhajtozik megkönnyebbülten és kéjesen teendője végzése közben; a ,,magyansty,’ a ,,majesty’-be (,,fenség’) ékeli be a ,,magyar’ szót, utána rögtön a magyar határozott névelő, az „az’ következik, s végül a ,,feherbour’ alak csupán a magyarul értő olvasó számára árulja el, hogy mi folyik itt voltaképpen. Takács Ferenc tanulmányából idéztem ezeket a godolatokat.

Vélemény, hozzászólás?