Holtak kamrája

felmagasztosul és szentté válik
torony emelkedik halomsír fölé
részvétlen őrszemmel katonákkal
fényes közelébe nem engednek
a falnak támasztott homlok
felismeri a törvény szigorúságát

vaskoriak vagyunk tudatlanok
idegenek és végesek a korai halálban
elmaszkírozva a remény színeivel
állhatatossággal elvásik aki falakat
választ és elvásik az is aki az eget
aztán már csak a távolodás látszik

ha elölről kezdi is ide jut végül
loboghat fehéren s örökkön énekelhet
van ebben valami megindítóan hősies
mert sose került még aki ne tudta volna
mind újabb próbálkozók jönnek és
mind újabb halottakat temetünk

5 hozzászólás

  1. Pethes Mária szerint:

    Nagy vers ez is… A középső versszak folyton visszahív, ott kucorgok benne.

    1. Kőhalmi Ildikó szerint:

      Igazából sajnálom, hogy jobb helyet nem találtál a kucorgásra.

      1. Pethes Mária szerint:

        Jó hely ez nekem… itt zavartalanul merenghetek a falakról, a remény színeiről, az egyszervolt közeledésről, a távolodásról. 🙂

  2. Bátai Tibor szerint:

    Sose került még, éa nem is fog kerülni.
    Azt hiszem.

    1. Kőhalmi Ildikó szerint:

      Igen, nem egy nagy felfedezés részemről… 😀

Vélemény, hozzászólás?