élesztgetem de már nem ébred
a bennem lakó hibernált gyerek
és alszik a tó a tanya alszanak
nyesők kapák ásók és tenyerek
nincs előttem és utánam
csak nyirkos mindennap-falak
nem Vízözönvégi-ágat tartok
a számban csupán lyukas fogakat
vándorolnék hiszen vinne
a születéskor kapott lendkerék
de egyre gyorsabban lassul
és az is foszlik ami emelne még
Remekül megáll a (“saját”) lábán ez a “Fölismerések csokrából” kiemelt darab, Barátom.
Istenem, de gyönyörű! Ölellek, DrágaIstvándorom: KedvesMarid