Gyanúsan nélkülözhetetlen

Mintha egy könyvet olvasnék. Ami mostanra már olyan terjedelmes, hogy a margót
be sem fogja a képzeletem: makacsul túlnyúlik a látóteremen. Nincs is más, csak ez a
széles, túlcsordult felület. Rajta a szöveg. Nem szavanként, nem soronként, még csak
nem is mondatonként: egészben szűrődik belém. Nem a fejembe, nem az agyamba,
hanem valahova középre, a tüdőm és a szívem tájékára, mintha anélkül akarna át-

szüremleni a lelkemen (vagy csak a testemen?), hogy a tartalmát feltétlenül meg
kellene értenem. Együtt lélegzünk, e Szöveg és én. Mintha azt mondanám: én és Te.
Mintha elég lenne a tüdőlebenyek, a bordaközi izmok, a hörgők, a léghólyagocskák,
a sejtek és a vérerek segítségével lebonyolítani ezt az akaratomtól független, gyanúsan nélkülözhetetlen anyagcserét, ami azzal hiteget, hogy nélküle már nem is léteznék.

A kép illusztráció. Forrása: https://gyogyszernelkul.com/az-eletunk-fugg-tole-oxigen/
Kategóriák: Vers.

4 hozzászólás

  1. Pethes Mária Pethes Mária szerint:

    Hangosan bravóztam, miután elolvastam a versedet, Anikó! aztán a bennem ágaskodó áhítatban szabályosan megijedtem a hangomtól. Újra elolvastam a versedet, ami gyanú felett állóan nélkülözhetetlen!

  2. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    “Együtt lélegzünk, e Szöveg és én.” Igen… Nagyon szépen mondtad.

  3. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    “Egészben szűrődik belém — együtt lélegzünk.”

  4. Vajdics Anikó Vajdics Anikó szerint:

    Kedves Mari, Vali és Tibor!

    Köszönöm az odaadó figyelmet!

    Anikó

Vélemény, hozzászólás?