Fűszálak között

A gyerekkorom csordultig volt töltött,
bírt számolatlan, jóízű gyümölcsöt,
az egész falu maga volt a játék,
a kedvenc árokpartom verset költött,
a fekete szederből folyt a tinta,
a bokrok alól kiszökött az árnyék,
s én átléptem a fél világon, mintha
a hétmérföldes csizmáimban járnék.

Az ég nagy kékkel nyújtózott fölöttem,
s a jegenyék, a földdel derékszögben,
a titokzatos messzeségbe néztek,
s a fűszálak között rejtőző csöndben,
sok betű búvódott elő a földből,
sok értelme még nem volt az egésznek,
meg összemosódtak a zsenge zöldtől,
de pont a szívem közepéig értek.

Ma itt botorkálok a világ szélén,
kis pont vagyok a pillanat egészén,
és látom, ahogy fényem visszahajlik,
meg-meglassúdik hétmérföldes léptem,
s a messzi égi ismeretlen tájon,
egy óriási óceán morajlik,
s a fűszálak közé rejtőzve látom,
ahogy a nagy víz hullámolva zajlik.

Kategóriák: Vers.

2 hozzászólás

  1. Bátai Tibor Bátai Tibor szerint:

    Most (is) szívközépig érnek soraid, Barátom.

  2. Gősi Vali Gősi Vali szerint:

    “látom, ahogy fényem visszahajlik,
    meg-meglassúdik hétmérföldes léptem”
    Mindig különleges élményt adnak a verseid. Most sem volt másként 🙂

Vélemény, hozzászólás?